Elfeledett történetek: a bakonycsernyei férfi, aki hazatért a Gulágról.
A történelem szövevénye rendkívül bonyolult, ahol minden esemény szorosan összefonódik a másikkal, és minden fordulat mögött ott rejlik egy mélyebb ok vagy előzmény. Az 1956. november 4-én bekövetkezett szovjet invázió nem csupán egy váratlan támadás volt, hanem a forradalom és szabadságharc következménye, amelyet a brutális kommunista elnyomás előzött meg, és amely végigkísérte a magyar nép tragikus sorsát. Erről a komplex történelmi folyamatról beszélt a FEOL-nak Simek István, a vármegye történetének elkötelezett kutatója. Simek különösen a 20. század eseményeit igyekszik megörökíteni az utókor számára, figyelmét pedig a Bakony környékén fekvő településekre összpontosítja.
- Az 1956-os forradalom és szabadságharc kiváltó okait két csoportra bontanám - vélekedett Simek István bakonycsernyei helytörténész, kutató. - Az egyik fő ok a második világháború idején és később a Szovjetunióba került magyar katonák és civil személyek meghurcolása, megalázása és kivégzése, a másik a magyarországi lakosság kizsákmányolása és megfélemlítése, az alapvető emberi jogok sárba tiprása volt. Én a közelmúltban egy olyan munkába fogtam, amelynek során a Szovjetunióba hurcolt és fogva tartott több százezer magyar nő és férfi kegyetlen tragédiájáról szeretnék az utókor számára emlékeztetőt készíteni. Döbbenetes kép tárul elénk például a csőszpusztai ellenálló csoport egyes tagjainak sorsáról, Szovjetunióba való szállításukról és fogva tartásukról. Ennek érdekessége, hogy az ellenállási csoport a környező települések különböző korú férfi tagjaiból állt, olyanokból, akik nem akartak harcolni. Ennek volt tagja egy Szkok Pál nevű bakonycsernyei lakos is. Őt úgy megfenyegették a fogva tartói, hogy a családja egészen a közelmúltig semmit sem tudott a Gulágon töltött időről. A részletekre most derült fény.
Simek István felidézte számunkra a történelmi hátteret: 1945 után, a Benes-dekrétum időszakában sunyi, aljas módon - lakosságcserének feltüntetve - agitátor brigádok járták Magyarország szlovákok által is lakott községeit és településeit. Többek között Bakonycsernyére is eljutottak, ahol meg tudtak győzni körülbelül harminc magyar családot, mintegy kétszáz személyt arról, hogy települjenek át Csehszlovákiába, mert ott minden szép, jó és mindenki gazdag lesz, adnak földet, munkát, mindent. Ezekből az ígéretekből aztán nem valósult meg semmi.
- Ezek a családok a boldogulás reményével hagyták el szülőföldjüket - folytatta Simek István. - Magyar származásúak voltak, akik valamilyen szinten beszéltek szlovákul, de nem foglalkoztak a szlovákság kérdéseivel; csupán egy jobb életet kerestek, hiszen Magyarországon súlyos szegénység és magas munkanélküliség sújtotta a közösségeket. Olyannyira, hogy még orvosok is bejártak a falvakba, és azzal kecsegtették az embereket, hogy ingyenes egészségügyi ellátásban részesülnek, ha elhagyják hazájukat. A mai napig sokan élnek a településeken, például Érsekújvár környékén, akik magyar gyökerekkel rendelkeznek, de szlovák nyelvet is beszélnek, így sikerült asszimilálódniuk, és ma már mindkét nyelvet otthonosan használják.
