Mit gondolhatna Mátyás erről a fakszimiléhez?
Az, hogy ezt a 15. században készült kódexet ma a kezünkben tarthatjuk, sokak értékmentő munkájának köszönhető. Többek között annak is, hogy erről a felbecsülhetetlen értékű műtárgyról egy hasonmás kiadás, azaz fakszimile készült nemrégiben. A fakszimilék a legnagyobb igényességgel és pontossággal igyekeznek visszaadni az eredeti dokumentumot, teljesen hű másolatai az eredetinek. Ha jól sikerül egy fakszimile, szinte alig lehet megkülönböztetni a hasonmás példányt az eredetitől. Készítésüknek nagyjából 200 éves története van Magyarországon. Földesi Ferenc megemlítette az egyik legjelentősebb írónk, Kazinczy Ferenc történetét, aki egy nagy könyvválogatást rendelt Németországból, de miután a csomag megérkezett, financiális okokból túl is kellett adnia azon. Ám mielőtt eladta volna a gyűjteményt a sárospataki könyvtárnak, az egyik kódexről saját kézzel másolatot készített, melyet ma is a nemzeti könyvtárban őriznek. Az azóta eltelt idő alatt hatalmasat fejlődött a szakma mind technikailag, mind tudományosság tekintetében is.
A könyvművészet világában a másolatok készítése igazi mesterművet igényel, amely nemcsak technikai tudást, hanem művészi érzéket is megkövetel. Schöck Gyula, a neves könyvművész, aki ezt a szakmát valódi művészetként éli meg, osztotta meg velünk, milyen kihívásokkal néznek szembe a szakemberek a felvételek elkészítésétől kezdve egészen a végső aranyozásig. „Az utóbbi évtizedek technológiai fejlődése óriási előrelépést hozott a könyvmásolatok világában” – mondja Schöck. „A digitális képrögzítés és a nyomtatás olyan szintre jutott, hogy a reprodukciók szinte tökéletesek, és maximálisan hűen tükrözik az eredeti dokumentumokat.” A munkájuk során kiváló minőségű felvételekkel és nagy felbontású monitorokkal dolgoznak, amelyek hatékonyan támogatják a kreatív folyamatokat. A könyvművész példájaként említi a Budai krónika hasonmásának elkészítését, amely a magyar könyvnyomtatás történetének mérföldköve. A kiadás 550. évfordulójára készült másolat nemcsak a technika fejlődését mutatja be, hanem az évek során több különböző verzió is készült, amelyek közül ha összehasonlítjuk a legújabb példányt a harminc évvel ezelőttivel, világosan látható a technológiai ugrás. A könyvművészet tehát nem csupán a múlt megörökítése, hanem a folyamatos innováció és a hagyományok tiszteletben tartása is. Schöck Gyula munkássága jól példázza, hogy a digitális világban is van helye a kézművességnek, és hogy a technika és a művészet együttesen képes létrehozni valami igazán különlegeset.
Szó esett még a papír megválasztásáról is, mely létfontosságú ahhoz, hogy valóban olyan érzetünk legyen, mintha egy ókori díszkódexet tartanánk a kezünkben. Ennek a kötetnek a látszat ellenére komoly súlya van, hiszen olyan minőségű, textúrájú és vastagságú papírból készült, amellyel pontosan vissza tudták adni az eredeti, pergamenből készült kódex érzetét. "Ennél a kötetnél a legnagyobb problémát a borító elkészítése jelentette, mert az eredeti jelentősen sérült volt, de könnyű dolgom volt, mert kaptam egy múlt században készült rendkívül jó minőségű fotót a borítóról készült rajzról, így könnyen tudtam azt rekonstruálni" - árulta el a munkájáról Schöck Gyula.
A beszélgetés második részében a moderátor, Földesi Ferenc, a kódex tudományos aspektusaira és művelődéstörténeti jelentőségére irányította a figyelmet. Amikor arra a kérdésre került a sor, hogy tekinthető-e ez a kódex a corvinák corvinájának, Zsupán Edina így reagált: "Valóban egy rendkívül különleges műről beszélünk. A jelentősége annyira széleskörű, hogy hosszasan lehetne fejtegetni, de most csak egy aspektust emelnék ki. Korábban azt hittük, hogy ez a kódex Firenzében készült, de a legújabb kutatások világossá tették, hogy valójában a budai palotában működő kódexkészítő műhely remekműve. Ez különösen figyelemre méltó, mivel a budai udvar könyvkultúrája olyan magas színvonalú volt, hogy a kódex szinte megkülönböztethetetlen a firenzei könyvkészítő műhelyek termékeitől. Így tehát a kódex nem csupán önálló alkotás, hanem egyben tükrözi azt a gazdag és fejlett szellemi környezetet is, ami Mátyás udvarát jellemezte az 1480-as évek végén."
Ezt követően a kódex figyelemre méltó kettős címlapja került a középpontba, amely nem csupán esztétikai értéke miatt különleges, hanem az üzenetei révén is, amelyek Mátyás udvarának és a kódex alkotóinak szándékát tükrözik a kortársak, a követek, sőt az utókor számára is. A címlap nem csupán politikai, hanem kulturális reprezentációs funkciót is betöltött, követve az antikvitás klasszikus retorikai hagyományait, amelyek keretében az uralkodó hadi sikereit és kulturális értékeit egyaránt magasztalta. Érdekes módon, a kódexben található művek egy görög író, Philostratus alkotásai, akiket Antonio Bonfini latinra ültetett át. Edina részletesen mesélt a fordítás körülményeiről: "Bonfini éppen Bécsújhely ostromának idején, 1487 januárjában végezte a fordítást. Ekkor Beatrix királyné kíséretében tartózkodott a város közelében, ő volt az, aki felolvasta a szövegeket. Ezt az információt Bonfini saját maga osztotta meg a corvina előszavában, amely tartalmilag független a későbbi részektől. Itt beszámol a bécsújhely ostromáról, az azt követő seregszemléről, valamint a bécsi diadalmenetről. Ezért a szöveg nemcsak fontos történeti forrás, hanem egy érdekes pillanatképet is ad a magyar udvar szellemi életéről."
A beszélgetés lezárásaként Földesi Ferenc ismét hangsúlyozta a korabeli Buda kulturális jelentőségét, mely a vezető nagyhatalmakon kívül az egyetlen hely volt Európában, ahol a humanizmus és a reneszánsz mozgalma gyökeret tudott verni. A Közép-Európában újként megjelenő humanista magaskultúra mélységében is átitatta a magyar udvart és a közelében élő elit családjait. A nemrégen elkészült kódexmásolat nagyban hozzájárul egy, az ebből az időszakból származó, felbecsülhetetlen értékű művelődéstörténeti és irodalomtörténeti forrás interpretálásához és hozzáférhetővé tételéhez.
