Trump megvalósíthatja Teller Ede rakétavédelmi koncepcióját.

Képzelj el egy új csillag háborús versenyt, amelynek gyökerei egészen a nagy gondolkodó, Teller Ede álmaiból táplálkoznak. Ez a verseny nem csupán technikai újításokat hoz, hanem egy teljesen új dimenziót nyit meg a galaktikus kalandok világában.

2025. január 27-én Donald Trump amerikai elnök utasítást adott ki, amelyben az Egyesült Államokat védő rakétavédelmi pajzs létrehozását, egy fajta vaskupola építését szorgalmazza "Iron Dome for America", ami védelmet nyújtana a ballisztikus, hiperszonikus, a fejlett cirkáló rakétákkal és más, következő generációs légi támadásokkal szemben. Ennek egy további eleme kifejezetten űr telepítesű észlelő és elfogó rendszer lenne, utóbbiak némelyike " nem kinetikus" amivel valószínűleg az irányított energiájú fegyverekre (DEW) utalhatott.

Az űrbázisú rakétavédelmi rendszerek koncepciója valójában régóta jelen van a katonai stratégiák között. Ronald Reagan elnök már 1983. március 23-án bejelentette a "Strategic Defense Initiative" (SDI) nevű programot, amely a köznyelvben csillagháborúként vált ismertté. Ez a kezdeményezés a hidegháború időszakának feszültségeit tükrözte, és radikális új megközelítést ígért a rakéták elleni védekezés terén.

A projekt célja az volt, hogy az Egyesült Államok egy innovatív védelmi rendszert alkosson, amely képes az ellenséges ballisztikus rakéták megsemmisítésére már a repülésük korai szakaszában. Ezt a célkitűzést főként űrből indított lézer- és részecske fegyverek alkalmazásával kívánták elérni.

Teller Ede és Ronald Reagen az SDI évfordulóján.

Reagan elnök beszédében a szovjet rakétákkal szembeni, áttörhetetlennek remélt védőpajzs álmát fogalmazta meg, amely lehetetlenné teszi, hogy szovjet rakéták elérjenek amerikai célpontokat. Az elnök két héttel korábban mondta el azt a beszédét, amelyben a Szovjetuniót "a gonosz birodalmának" minősítette, ezzel kezdődött a két szuperhatalom közti hidegháború utolsó szakasza.

A "csillagháborús" koncepció radikálisan eltért a kölcsönös megsemmisítés elméletétől, célul tűzve ki, hogy a Földön és a világűrben kiépített rendszerek képesek legyenek szinte teljes mértékben megakadályozni a tömeges rakétatámadásokat. Ez a megközelítés jelentős előnyhöz juttathatná az Egyesült Államokat egy esetleges katonai konfliktus során. A terv egyik legismertebb támogatója Teller Ede volt, a magyar származású fizikus, akit a hidrogénbomba megalkotójaként is emlegetnek.

Teller 1958 és 1960 között a Lawrence Livermore National Laboratory vezetőjeként tevékenykedett, emellett Ronald Reagan elnök stratégiai védelmi tanácsadójaként is fontos szerepet játszott a nemzetbiztonsági kérdésekben.

Teller a kezdetektől aktívan támogatta az SDI-t, és szoros kapcsolatot ápolt a programon dolgozó tudományos és katonai vezetőkkel. Számos innovatív ötlettel állt elő, és meggyőzte az elnököt arról, hogy a szükséges tudományos technológiák elérhető közelségben vannak: ezek közé tartozott például egy röntgenlézer (egy atombomba energiájával táplált, a röntgen tartományban működő lézer), egy részecskefegyver, valamint az űrbe telepített rakéták, lézer fegyverek, valamint más energia-alapú fegyverek kombinációjával létrehozott vedőpajzs, ami képes lett volna különböző fázisban az ellenséges rakétákat megsemmisíteni.

A Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI) egy javasolt rakétavédelmi rendszer volt, amelynek célja, hogy megvédje az Egyesült Államokat a ballisztikus stratégiai nukleáris fegyverek támadásaitól - műholdak összetett hálózatával.

A Szovjetunió természetesen agresszív lépésként értékelte a tervet, nemcsak azért, mert ezzel az amerikai fél felborította a kölcsönös megsemmisítés teóriáján alapuló évtizedes status quo-t, hanem azért is, mert az elképzelés moszkvai értelmezés szerint fennálló szerződéseket sértett.A szovjet vezetőknek be kellett látniuk: egyszerűen képtelenek lettek volna egy hasonló, csúcstechnológián alapuló program megvalósítására. Nemcsak azért, mert tudományos téren lemaradtak, de azért is, mert a lakosság amúgy is alacsony életszínvonala mellett képtelenek lettek volna a horribilis költségek előteremtésére. Mihail Gorbacsov szovjet vezető ezért ellenezte vehemensen az SDI-t, olyannyira, hogy az 1986-os reykjavíki csúcstalálkozón az SDI leállításáért cserébe fölvetette Reagannek a teljes atomleszerelést. Az amerikai elnök azonban nem engedett (ebben nagy szerepe volt Tellernek, aki megalapozottan állította, hogy a szovjeteknek nincs ilyen elektronikájuk és célzó rendszerük), s az idő őt igazolta: a Szovjetunió öt évvel később már nem létezett, amiben része volt az SDI programnak is.

A "kill radius" – azaz a hatósugár – egy műholdas alapú rakétaelhárító rendszer működésének kulcsfontosságú eleme. Az elfogórakétának csak akkor van esélye a sikeres találatra, ha a célzott rakéta még a gyorsítási fázisának befejezése előtt belép ebbe a hatósugárba. Ezt a koncepciót részletesen tárgyalja az American Physical Society 2004-es jelentése, amely a „Study Group on Boost-Phase Elfogórendszerek Nemzeti Rakétavédelemhez” címet viseli. A dokumentum világosan rávilágít arra, hogy miért szükséges több ezer ilyen elfogóegységből álló hálózat kiépítése a hatékony védekezés érdekében.

Az igazság szövevényes útján az SDI és Teller Ede elképzelései számos technikai akadályba ütköztek. A lézerfegyverek precizitása, az energiaforrások biztosítása, valamint az űrben működő rendszerek megbízhatósága mind komoly kihívásokat jelentettek. Ezen kívül a program megvalósítása óriási költségeket követelt volna, ami miatt sokan kétségbe vonhatták, hogy a korabeli technológiai színvonal mellett egyáltalán lehetséges-e a megvalósítása.

Az egyik figyelemre méltó kezdeményezés a Brilliant Pebbles program volt, amely egy űrbeli ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszert (BMD) képviselt. Ezt a koncepciót 1987-ben Lowell Wood és Edward Teller, a Lawrence Livermore National Laboratory (LLNL) neves kutatói javasolták.

A rendszer egy hatalmas, több ezer kis műholdból álló hálózatot alkot, melyek mindegyike a hőkövető rakétákhoz hasonló érzékelő szenzorokkal van felszerelve. Ezek a műholdak alacsony Föld körüli pályán keringenek, és a konstelláció méretének olyannak kell lennie, hogy folyamatosan több száz műhold legyen jelen a Szovjetunió felett. Amennyiben a szovjetek rakétatámadást indítanának, a "kavicsok" (Pebbles) infravörös keresőik révén azonnal észlelnék a fenyegetést, és aktiválódnának az elfogó manőverek. A koncepció egyik legfontosabb előnye, hogy az elfogó rakéták még azelőtt képesek ütközni az ICBM-ekkel, hogy azok elindíthatnák robbanófejeiket, így lehetőség nyílik az összes robbanófej egyidejű megsemmisítésére.

A "Pebbles" hordozó "Life Jacket" innovatív dizájnja figyelemre méltó. A fő test hossza körülbelül 0,91 méter, amelynek jelentős része hajtóanyag-tartályokból épül fel, lehetővé téve a precíz manőverezést az elfogó szakasz során. A szerkezet elülső részén található egy sokrétű szenzorcsoport, amely a környezeti információk folyamatos figyelésére szolgál, míg a hátsó részben a napelemek által termelt energia tárolására alkalmas akkumulátorok helyezkednek el. Ez a kombináció biztosítja a hatékony működést és a hosszú távú fenntarthatóságot.

A "Brilliant Pebbles" elfogó egysége a hordozó magjában rejtőzik, készen arra, hogy bármikor beinduljon. A harci rész rendkívül rugalmasan mozog, a fúvókák révén bármilyen irányba képes manőverezni, így gyorsan alkalmazkodik a változó helyzetekhez.

A képen az SPI professzora, Aaron Bateman az egyetlen megmaradt Brilliant Pebble elfogó mellett. Forrás; link

Reagan Csillagháborús programja a mai pénzértéken több mint 200 milliárd dolláros költséget jelentett. A program soha nem valósult meg teljesen, főként a magas költségek és a technológiai kihívások miatt. Ennek ellenére az SDI és Teller munkássága jelentős hatással volt a rakétavédelmi technológiák fejlődésére. Számos ötletük tovább él, és a modern védelmi rendszerekben is megtalálhatóak. A lézeres fegyverek fejlesztése, amelyek repülőgépeken és hajókon is megjelennek, szintén Teller és az SDI eredményeihez köthető.

A korszak technológiai fejlődésének megértéséhez talán a legkifejezőbb példa a Martin Marietta által készített "Zenith Star" űrlézer életnagyságú makettje. E lenyűgöző alkotás nem csupán a mérnöki tudományok csúcsát jelzi, hanem az űrkutatás iránti elkötelezettséget is, amely a jövő technológiai vívmányainak alapját képezi.

Reagan elnök 1987 novemberében, a bemutatón kijelentette: "Önök egy olyan védelmi rendszert dolgoznak ki, amely gyökeresen átalakítja a történelem menetét." - Fotó: Bettmann / Getty Images

Egy ekkora szerkezet pályára állítása még ma sem lehetséges, a SpaceX Starship, illetve a BlueOrigin NewGlenn rakétával sem.

Egy másik program, amely már a tényleges rakétakilövés szakaszába lépett, a BEAR, azaz a BEAM experiment Aboard Rocket néven ismert. Ez a projekt lényegében egy űrbeli ionágyú, amelynek pontos megnevezése Radio-Frequency Quadrupole, azaz RFQ.

Az RFQ technológia révén rendkívül precíz, nagy energiájú nehéz-ion részecske-nyalábokat hoznak létre, amelyeket a fénysebesség 80-90%-ára gyorsítanak fel. Ez a koncepció nemcsak elegáns, hanem rendkívül átgondolt és hatékony is.

A BEAR - a külső burkolatot nagyrészt eltávolították, lehetővé téve a belső alkatrészek megtekintését. Forrás: Smithsonian National Air and Space Museum

A dolog iróniája, hogy az RFQ (Radio Frequency Quadrupole) koncepcióját valójában orosz tudósok álmodták meg még 1970-ben. 1974-ben a Szovjetunió Protvinói Nagyenergiájú Fizikai Intézetében valósult meg Kapcsinszkij és Teplyakov úttörő ötletének első kísérleti tesztje: egy 148,5 MHz-es RFQ, amely 50%-os hatásfokkal képes volt 620 keV-ra gyorsítani a 100 keV-os protonokat. A nyugati világban azonban csak 1977-ben kezdték el publikálni az RFQ koncepcióját nemzetközi tudományos folyóiratokban. Még ekkor is viszonylag ismeretlen maradt, mígnem 1980-ban egy cseh menekült bemutatta azt az amerikai kutatók számára, ezzel elindítva egy új korszakot a részecskefizikában.

A tervezést és fejlesztést az Új-Mexikói Los Alamos National Laboratory kormányzati műszaki kutatóintézete végezte, amely az atomtechnológia kutatásának egyik kulcsfontosságú központjaként ismert. A BEAR projekt fő célja az volt, hogy bemutassa egy ilyen gyorsító működését az űrben.

A BEAR-t végül egy ARIES hordozó-rakétával indították el 1989. július 13-án. Bár űrfegyverként nem valósult meg, a mai napig világszerte több száz RFQ működik, amelyek a nehéz ionok és ritka izotópok kutatására specializálódtak különféle laboratóriumokban.

A mostani Trump bejelentésnek az ágyazott meg, hogy George W. Bush elnök még 2002-ben egyoldalúan kilépett a Ballisztikus Rakéták Ellenőrzéséről szóló szerződésből (ABM),

Az ABM-szerződés (1972) célkitűzése az volt, hogy korlátozza az országok ballisztikus rakétaelhárító rendszereit, ezzel megőrizve a nukleáris egyensúlyt, amely a kölcsönös elpusztulás, azaz a MAD (Mutual Assured Destruction) elvén alapult. Ez a koncepció arra épült, hogy ha egy szuperhatalom nukleáris támadást intéz a másik ellen, az a másik fél hasonló, azonnali válaszcsapására számíthat. Ennek következményeként mindkét fél megsemmisülése elkerülhetetlennek tűnt, így a kölcsönös fenyegetés fenntartotta a békét a felek között.

Az Egyesült Államok kilépése a szerződésből megrendítette a globális egyensúlyt, és új fegyverkezési versenyt indított el. Oroszország és Kína reagálásképpen aktivizálta saját fegyverfejlesztési programjait, hogy felvegyék a harcot az új amerikai rakétavédelmi rendszerekkel szemben.

A kilépés mögött az állhatott, hogy az ország elsődleges védelme az interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) ellen elégtelenné vált.

Oroszország válaszul gyors ütemben nekilátott hiperszonikus fegyverek kifejlesztésének, mint például az Avangard és a Kinzsal. Ezek a fejlett fegyverek képesek megkerülni a klasszikus rakétavédelmi rendszereket, így jelentős taktikai előnyt nyújtanak.

Ehhez hozzájárul az is, hogy Kína rendkívüli gyorsasággal fejlődik a hagyományos és nukleáris fegyverek, valamint a ballisztikus és hiperszonikus rakéták technológiájában és képességeiben.

Ezen felül megjelentek olyan atom fegyverrel rendelkező nemzetek, mint India, Pakisztán és Észak-Korea, akik tovább fokozták a regionális feszültségeket ezzel növelve a nukleáris fegyverek bevetésének kockázatát.

Az űrversenyt tovább fokozta, hogy Trump 2019-ben létrehozta az amerikai űr-erőt "Space Forces-t". Ugyancsak ebben az évben Oroszország felfüggesztette részvételét a Közepes hatótávolságú nukleáris fegyvereket tiltó szerződésből.

2024 novemberében először használták Ukrajnában az új Oreshnyik csapásmérő rakétát, amely jelentős távolságra képes célba érni. Ezzel Putyin ismételten megpróbálta megfélemlíteni a nyugati világot. Az Oreshnyik rakéta részleteiről korábbi bejegyzésemben már írtam; az „Új Orosz Csodafegyver – mivel bővíthetjük ismereteinket az Oreshnyik csapásmérő rakétáról” című írást érdemes elolvasni.

Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy ilyen előzmények után akkor miért állt elő újra Trump a űr-bázisú rakéta védelem ötletével, ha egyszer kiderült már, hogy drága is, és a technológia is kihívásokkal teli?

Bár a technológiai megvalósítás számos kihívást hordoz magában, és valószínűleg jelentős költségekkel is járna, az űrbeli telepítésű rakétavédelmi rendszer mindenképpen komoly mérlegelést érdemel.

Ugyan a hidegháború vége az utolsó szöget is beütötte az SDI koporsójába, a programot egyebek mellett a kor tecnológiai színvonala és a hordozórakéták indításának magas költsége korlátozta.

Egy 2012-es tanulmány ismételten átvizsgálta az űrben működő elfogórendszerek potenciális megvalósíthatóságát, és arra a megállapításra jutottak, hogy ezek megvalósítása több mint 300 milliárd dollárba is kerülhet. Érdekes módon, 2002 és 2022 között a védelmi minisztérium legalább 174 milliárd dollárt fordított egy másik rakétavédelmi programra, amely a rakéták középső szakaszban történő megsemmisítésére összpontosít. Ez a feladat bizonyos értelemben sokkal bonyolultabb, mint egy rakéta elkapása a kilövés fázisában.

Azóta már több mint tíz év telt el! Az előzetes értékelésekben szereplő hipotézisek közül számos technológiai kihívás megoldódni látszik, és a rakéták indításának költségei is jelentősen csökkentek. Ráadásul a műholdak gyártása exponenciálisan megnövekedett méretekben történik, ami jóval meghaladja azt, ami évtizedekkel ezelőtt lehetséges volt.

1989-ben körülbelül 30-40 ezer dollárba került egy kilogramm alacsony Föld körüli pályára való állítása. 2018-ban már ennek körülbelül csak a tizede kilogrammonként 3-4 ezer dollárba került. Becslések szerint a költségeknek körülbelül $1000/kg alá csökkenhetnek az elkövetkező években. Ehhez hozzá jön, hogy egyre több vállalat bizonyítja, hogy képes nagy léptékű műholdas konstellációt építeni és biztonságosan üzemeltetni. A SpaceX önmagában körülbelül öt műholdat tud gyártani naponta, és jelenleg vagy 7 ezer műholdat üzemeltet. A SpaceX Starship fejlesztése azt az ígéretet hordozza, hogy a költségek tovább csökkenhetőek. És ugye ki is Trump egyik legnagyobb támogatója?

A régi technológiai kihívások ma már leküzdhetőek.

A gyártás és a pályára állítás költségei lényegesen mérséklődtek.

Az érdeklődés és a szándék egyaránt életre kelt a program megvalósításának érdekében.

Amennyiben a kongresszus rábólint a programhoz szükséges pénzügyi keretre, akkor valóra válhat Teller Ede rakétavédelmi elképzelése. Azonban nehéz megítélni, hogy ez valóban fokozott biztonságot fog-e nyújtani a jövőben.

https://spacenews.com/why-a-missile-shield-in-space-makes-sense/

https://www.dailymail.co.uk/news/article-6641089/Inside-200-billion-60-year-story-U-S-militarys-attempt-build-lasers-space.html

https://en.m.wikipedia.org/wiki/Brilliant_Pebbles

Sajnos nem tudom közvetlenül megnyitni a linket, de szívesen segítek összefoglalni vagy átfogalmazni a szöveget, ha megosztod velem a főbb pontokat vagy a tartalmát. Kérlek, írd le, miről szól a cikk, és mi az, amire szeretnéd, hogy fókuszáljak!

Sajnálom, de nem tudom közvetlenül átkonvertálni a megadott link tartalmát. Viszont szívesen segítek összefoglalni vagy átírni a témát, ha megosztod velem a főbb pontokat vagy a cikk lényegét! Milyen információkra lenne szükséged?

Sajnálom, de nem tudom közvetlenül átkonvertálni vagy átkonfigurálni a megadott weboldal tartalmát. Viszont szívesen segítek összefoglalni a témát, vagy megosztani néhány információt a űralapú rakétavédelmi interceptorról. Milyen irányban szeretnéd, hogy egyedivé tegyem a szöveget?

Sajnálom, de nem tudom közvetlenül átkonvertálni vagy átfogalmazni a megadott hivatkozáson található szöveget. Viszont szívesen segítek, ha elmondod, miről szól a szöveg, és miben szeretnéd, hogy egyedivé tegyem! Kérlek, oszd meg velem a témát vagy a kulcsfontosságú pontokat!

https://ujkor.hu/content/reagan-elnok-csillaghaborus-terve-es-a-gonosz-birodalma-beszed-40-ev-tavlatabol