"Nem lehet kétséges, hogy semmiféle külföldi hatalom, akárki is legyen az, nem veszélyeztetheti az Európai Unió határait!"


Steffen Hebestreit, a német kormány szóvivője a Deutsche Welle hírösszefoglalója szerint hangsúlyozta, hogy a szigorú alapelv továbbra is érvényes: a határokat erőszakkal nem lehet megváltoztatni. Ezzel reagált Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnökének kijelentésére, aki nem zárta ki a katonai erő alkalmazását Grönland megszerzésére. Trump már első elnöksége alatt felvetette, hogy megvásárolná a szigetet Dániától, ám miután a dán miniszterelnök, Mette Frederiksen bírálta ezt a tervet, a volt elnök inkább visszamondta a 2019-re tervezett dániai látogatását.

Grönland megszerzése már régóta foglalkoztatja Trumpot, akit január 20-án újra hivatalba iktatnak. Az utóbbi hetekben azonban egy sor meglepő területi igénnyel állt elő: például felvetette, hogy vissza kellene szerezni a Panama-csatorna feletti ellenőrzést, sőt, mostanában már Kanadát is célkeresztbe vette. Ezen kívül újra kifejezte érdeklődését Grönland iránt, és hétfői sajtótájékoztatóján nem zárta ki, hogy akár katonai erőt is bevetne a terület megszerzésére.

Ez a helyzet már az európai kormányok figyelmét is felkeltette, és reakcióra késztette őket. Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter például határozottan kijelentette, hogy Trumpnak nem szabadna megfenyegetnie az Európai Unió határait. A France Inter rádión adott nyilatkozatában leszögezte: "Nincs kétség afelől, hogy az EU nem engedné meg, hogy bármely más ország támadást indítson a határai ellen." Bár Barrot nem hisz abban, hogy az Egyesült Államok valóban lerohanná Grönlandot, úgy véli, hogy "olyan időszakot élünk, amikor az erőszakos cselekedetek dominálnak". Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "mi is egy erős kontinens vagyunk", és felvetette, hogy akár az X platform betiltása is lehetne válaszlépés.

A német kormányszóvivő, Hebestreit azt nem kívánta kommentálni, hogy mennyire veszik komolyan Trump Dániával szembeni fenyegetőzését. "Ezt nem kívánom felbecsülni" - mondta, de azt azért megjegyezte, hogy a német kormány "feljegyezte" Trump megjegyzését.

Grönland hovatartozása ügyében talán nem mellékes Dánia és maguk a grönlandiak véleménye. A sziget jelenleg a Dán Királyság autonóm külterülete, saját kormánya van. Annak vezetője, Mute Egede miniszterelnök az alkalmat megragadva függetlenséget követelt országának, de jelezte, hogy Grönland nem kíván az Egyesült Államok részévé válni, és a sziget nem eladó. Mette Frederiksen, aki még mindig Dánia miniszterelnöke, pedig azt közölte, hogy bár örvendetes, hogy az USA egyre inkább érdeklődik a sarkkör iránt, ezt a grönlandiakra tekintettel és velük szemben tisztelettel kell kifejeznie. "Nem hinném, hogy előrevezető lenne pénzügyi eszközökkel harcolnunk, ha amúgy szoros szövetségesek és partnerek vagyunk" - utalt arra, hogy Trump a katonai erő bevetése mellett a gazdasági háború eshetőségét se zárta ki.

Related posts