Szergej Lavrov éles kritikát fogalmazott meg az Európai Unió politikai vezetőivel kapcsolatban. Az orosz külügyminiszter szavai rávilágítanak arra, hogy az EU politikai döntései és lépései milyen mértékben befolyásolják a nemzetközi viszonyokat. Lavrov ha

"Nem fog sikerülni. Már többször elmagyaráztuk, hogy Oroszország nem becsüli túl érdekeit, de törvényes érdekeinket határozottan és keményen fogjuk érvényesíteni" - nyilatkozott.
A "semmibe vezető útnak" titulálta azt a megközelítést, amely szerint Oroszország távollétében folytatják a tárgyalásokat Ukrajna biztonsági garanciáiról. Kiemelte, hogy ezek a garanciák csakis egyenlő feltételek mellett születhetnek meg, olyan országok részvételével, mint Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország.
Az álláspontja szerint a 2022-es isztambuli tárgyalások során elért megállapodások képezik az irányadó alapot ebben a témában. Hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban az ukrán delegáció javaslatot tett olyan garanciák kidolgozására, amelyekhez az ENSZ Biztonsági Tanácsának minden állandó tagja, beleértve Oroszországot, valamint Németországot, Törökországot és más érintett országokat is csatlakoznának.
Lavrov erőteljesen kifejezte véleményét Európa szerepéről a rendezési folyamatban.
"Milyen diplomáciai lépéseket észleltek önök az Európai Unió részéről? Mielőtt értékelnénk őket, látnunk kellene őket. Egyelőre a helyzet eléggé agresszív szítását látjuk, meglehetősem ügyetlen és etikátlan kísérleteket az amerikai Trump-adminisztráció és személyesen az amerikai elnök álláspontjának megváltoztatására."
Lavrov véleménye szerint Oroszország számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az Egyesült Államok egyre inkább felismeri: a konfliktusok gyökereit kezelni kell. Washington olyan megoldásokat keres, amelyek biztosítanák, hogy a jövőben elkerülhető legyen a hasonló feszültségek újbóli kialakulása.
Az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú tárgyalások esélyeivel kapcsolatban a szóvivő hangsúlyozta, hogy Moszkva nyitott a párbeszédre, függetlenül a formátumtól. Kiemelte, hogy a magas szintű találkozók szervezésekor a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni, hogy a lehető legjobb eredmények születhessenek.
"Csúcstalálkozók esetén elengedhetetlen, hogy már az előkészítő fázisban a legkisebb részletekig kidolgozzuk a terveinket. Csak így biztosíthatjuk, hogy ezek az események ne a helyzet súlyosbodásához vezessenek, hanem valóban sikeresen zárják le a tárgyalásokat, amelyeket mi készen állunk folytatni" - emelte ki.
Kifejezte Oroszország készségét arra, hogy megvitassa Ukrajnával a rendezés politikai aspektusait. Közölte, hogy Moszkva még mindig nem kapott választ Kijevtől arra javaslatára, hogy az isztambuli folyamat keretében hozzanak létre három munkacsoport. Mint mondta, Oroszország reméli, hogy az Egyesült Államok elmagyarázza Kijevnek e csoportok létrehozásának fontosságát, ami szerinte fontos lépés lenne a tárgyalások szintjének emelése felé.