Fedezd fel Monor varázslatos forraltboros kalandját! A hűvös estéken, amikor a levegőben a fahéj és a szegfűszeg illata terjeng, Monor utcái igazi mesebeli helyszínné válnak. Barangolj a szűk utcákon, és kóstolj bele a helyi borászatok ínycsiklandó forral


A főváros vonzáskörzetébe tartozó városok népesedésnövekedésén jól lemérhető az évtizedek óta zajló kiköltözési folyamat. Így lett az 1990-ben 43.427 lakost számláló Érdből Pest vármegye legnagyobb, 71.338 lelket számláló városa, de példálózhatunk az 1990-es 26.111-ről tavalyra 42.747 lakosú várossá nőtt Dunakeszivel s még sorolhatnánk az adatokat Szigetszentmiklóstól Szentendréig. Nem kivétel Monor sem, ahol szintén egyenletes növekedés figyelhető meg a lélekszám tekintetében.

A húszezres kisvárosba egy közeli településre szóló meghívás nyomán érkeztem először tavalyelőtt. Miután a hivatalos program véget ért, a térképet böngészve kerestem egy lehetőséget egy rövid gasztronómiai felfedezőútra, mielőtt visszatérnénk a fővárosba. Monorra és Gyömrőre esett a választásom. Az adott pár órában bejártuk a két város központját. Elsőként, a biztonság kedvéért, a Guri sörözőt céloztuk meg. Ez a Jászapátiban található kisüzemi sörfőzde az egyetlen, amely az ország több pontján is kínál sörkiméréseket, élvezetes minőségét pedig megfizethető áron nyújtja.

Jelenleg a Google tíz helyet ajánl Szombathelytől Győrön át Nagykátáig, míg én magam bejártam a biatorbágyi, a jászberényi, az egri, a törökbálinti és számos fővárosi helyet, beleértve a már bezárt vagy átalakított egységeket is. Míg a Csíki sörözőhöz hasonló, jellegzetes dizájn-franchise nem jellemzi őket, az egyes helyek belső kialakítása markánsan eltér egymástól, de egyet sem mondanék unalmasnak vagy érdektelennek, ahol ne lett volna kellemes eltölteni az időt. Ide tartozik a monori hely is, amely zegzugos termeivel és rendkívül hangulatos teraszával nyűgözött le. Azóta már visszatértem egyszer, és ha legközelebb arrafelé járok, valószínűleg újra betérek. Nem részletezem a söreiket, de a hivatalos honlapon található 24 főzet közül szinte mindet megkóstoltam. Bár nem minden ízlet maradt meg bennem hibátlan emlékként, de biztosan mindegyik megér egy próbát.

Legutóbbi kirándulásunk során bejártuk a pékségeket és cukrászdákat, és a legemlékezetesebb élményeink között emelnénk ki Gyömrőn a Hisztéria nevű helyet, amely a főváros szomszédságában található, valamint Monoron a Kalmár cukrászdát és a Fürge Pávát. A Fürge Páva belső terét különösen imádtuk, hiszen gondosan megtervezett, buja zöld növényekkel tarkított atmoszférájával valóban kiemelkedő élményt nyújt. Továbbá, örömmel tapasztaltuk, hogy széles választékban kínálják a Szent András söröket, valamint több finomságot a Strázsahegyi borháztól. Be kell vallanom, hogy eddig nem is tudtam, hogy Monoron borkészítéssel is foglalkoznak. Pár hét elteltével visszatértem, hogy további érdekességeket fedezzek fel, és a Levendula Rétesház, valamint a könyvesbolttal összekapcsolt Pillangó kávézó maradtak meg bennem, mint figyelemre méltó és különleges helyszínek.

Következő monori látogatásom apropóját a Tarbály pincében a "Bor melletti beszélgetések" sorozat keretében a temesvári népfelkelésről s a romániai rendszerváltásról tartott előadásom adta. A borok értelemszerűen monoriak voltak, tucatnyi tételt kóstoltunk a vendéglátónktól, Tarbány Zoltántól, Bóka Jánostól és Megyeri Szabolcstól.

Tarbály Zoltán nemcsak a szőlőtermesztés mestere, hanem a felvágottak készítésében is kiemelkedő tehetséggel bír. Amikor a remek szalámik, ízletes tepertők, zamatos sonkák és fűszeres kolbászok kóstolásába kezdtem, eszembe jutott Alkonyi László szívhez szóló írása, amely a Borbarát legutóbbi számában jelent meg. Az írás Molnár Csabáról szól, aki a civil élet mellett egy hektár szőlőt művel az aradi Ménes-Magyarádi borvidék gyönyörű táján, Muszkán.

Akkor szembesültem azzal, hogy Monoron egy különleges pincefalu található, amely közel ezer pincét, pontosan 960-ot foglal magába. Negyed évszázada járom a Kárpát-medence gasztronómiai és borászati világát, és eddig Kárpátalja tűnt a legnagyobb fehér foltnak a borok terén. Eddig mindössze egy beregszászi pincét volt alkalmam meglátogatni a karpatiaettermek.hu étterem adatbázisának tesztelése során, és egyszer részt vettem egy Munkácson rendezett regionális borversenyen is. Az olyan neves borászok, mint Bereczki István vagy Sass Krisztián, még mindig csak a rendezvények kóstolóin keresztül ismerőseim, hiszen eddig nem volt lehetőségem eljutni a pincéikhez és közelebbről megismerni munkájukat.

Soha nem gondoltam volna, hogy a nulla kilométerkőtől csupán harminchét kilométerre, a Kőbánya-Kispesti vasútállomásról mindössze 20 percnyi vonatútra található egy olyan pincefalu, amely az ország egyik legnagyobbja. Pest vármegye területén elhelyezkedő település ez, ami különösen fontos a Vármegye-bérlet tulajdonosok számára. A pincefalvak honlapján olvasható információk alapján, ezek a települések azok, ahol a présházak és pincék száma a százat is meghaladja, és ezek a pincék több sorban, egymáshoz viszonylag közel helyezkednek el egy jól meghatározott területen. A borutazás során a látogatók elkerülhetetlenül felfedezik a legnevesebb borfalvakat és borvárosokat, Etyektől Tokajig és Villányig, de a pincefalu fogalma sokkal különlegesebb. Itt nem csupán egyetlen utca található, hanem egy kisebb kavalkád, ahol könnyen elveszhetünk a mámoros élmények tengerében. A hajósi pincefalu már országos hírnévnek örvend, míg a monori pincefalu még nem került a köztudatba, bár ha alaposan utána nézünk, a világhálón felfedezhetjük ezt a csodás városrészt, amely tele van rejtélyes és varázslatos élményekkel.

A monori előadásom alkalmával tudtam meg, hogy január negyedikén kerül sor a következő nyitott pincés rendezvényre, amikoris a forralt bor adja a sava-borsát a közös akciónak. Kétség nem férhetett hozzá, hogy ezt a programot abszolválni fogjuk baráti körben.

A vasútállomástól ingyenes nosztalgiajárat indult, hogy elvigye az utasokat a borfalu festői aljába, a Szent Orbán térre. Az utazás során egy különleges emlékjegyet is kaptunk, amely a MÁV és a Volánbusz egyesülésének tiszteletére készült. A buszvezető a régi, klasszikus lyukasztóval szakszerűen kilyukasztotta azt, így több régi stílusú nyomot is magán viselt a jegy. A várakozás alatt a Hungária együttes ikonikus Limbó hintója csendült fel, ami még inkább fokozta az élmény nosztalgikus hangulatát.

Első megállónk a Lukácsy pince standjánál történt, ahol a tíz hektáros birtokukkal a nagybirtokosok közé tartoznak. Kóstolónk során 2023-as Rajnai Rizling és Cabernet Franc borokat élveztünk, amelyek könnyed és ízletes karakterükkel azonnal felkeltették figyelmünket.

Személyesen is megismerkedhettünk Megyeri Szabolccsal, akinek jól csengő nevekre keresztelt borainak ("Bármikor", Bárhol", "Bárhogyan", "Mondandó, "Csevej", "Együtt") nagyrészét már ugye kóstoltam legutóbb, asztala mellett kézműves sajtos és szörpös stand állt, el is csábultunk egy málna s egy barackszörp erejéig.

A három hektáron gazdálkodó Bóka János pincéjében decemberben lehetőségem nyílt címke nélküli borokat megkóstolni. Az élmény után sikerült azonosítanunk ezeket a borokat, és további különlegességeket is megízleltünk, köztük egy csipkebogyóval készült forralt bort. Ez a megoldás valóban szokatlan, de egyben nagyon kreatív is volt. Bár a cukros íze talán egy kicsit túlsúlyban volt, ennek ellenére örömmel kortyolgattuk a forró italt.

Szabó Imre 800 négyzetméternyi területről, ami kevesebb mint egy tized hektár, szüreteli a gyümölcsöket. Forralt bora a hagyományos ízek kedvelői számára igazi csemegének számít. Nála jártunk, ahol pálinkát is kóstoltunk; a barack már elfogyott, de a meggy és a cseresznye ízét annál inkább élveztük. Ezek az emberi kapcsolatokkal teli, autentikus élmények teszik felejthetetlenné az ilyen kirándulásokat.

A Baldavári pince standjánál a főváros egyik legkiválóbb étterme, a Gléda, kínálta melegételeit. Mivel azonban még nem éreztük az éhség szorítását, inkább a borok világára koncentráltunk. A pincétől csupán néhány lépésnyire felfedeztük a gyönyörűen gondozott, 0,3 hektáros szőlőültetvényt, amely lenyűgöző látványt nyújtott. Elegáns és izgalmas borokat kóstoltunk, megízlelve a Szürkebarát és Kékfrankos két-két évjáratát, valamint a Cabernet Franc-t és a kései Furmint-Hárslevelű cuvée-t. Az utóbbi kettőről megtudtuk, hogy felvásárolt szőlőből készült, ami még különlegesebbé tette az élményt.

Legnagyobb meglepetésünk Kovács Tamás borkóstolója volt, amelynek a testvére, András által birtokolt pince adott otthont. Az ő szőlője nem Monoron van, hanem Heves város külterületén, a Mátra vonzáskörzetében. Tamás elsősorban régi magyar szőlőfajtákkal foglalkozik 0,3 hektáron, részben közismertnek mondhatókkal, mint a Kövidinka s a Pozsonyi Fehér, de olyan igen ritka fajtákkal is, mint a Purcsin (utóbbiból koncentrált, izgalmas, vibráló bort készít) s a Góhér. Végére hagytam azt a két szőlőfajtát, amiből bort még soha nem kóstoltam, csak olvastam róluk, ez a Fehér Járdovány és a Balafánt. Nagy odafigyeléssel és gonddal készíti mikro-tételeit, melyek egy régmúlt világról mesélnek.

Csodálatos napot töltöttünk a monori pincefaluban, és az élmények hatására azonnal beírtam a határidőnaplómba a következő nagyszabású nyitott pincés esemény dátumát: június 6-án és 7-én rendezik meg a "Borvidékek hétvégéjét". Ez a rendezvény az egykori Etyeki Pincefesztivál szellemében valósul meg, ahol nemcsak a helyi borászatok nyitják meg kapuikat, hanem más borvidékek kiváló borászai is tiszteletüket teszik, hogy bemutassák finom boraikat. Az esemény igazi ínycsiklandó élményt ígér!

Related posts