A magyar kutatóűrhajós indulása a Nemzetközi Űrállomásra végre megvan! Izgalommal várjuk a pontos időpontot, amikor a magyar tudomány képviselője felfedezőútra indul a világűrbe. A részletek hamarosan napvilágot látnak, és mi is figyelemmel kísérjük ezt a

Eddig sokan alábecsülték annak a kockázatát, hogy a mikroműanyagok elérhetik az agyszöveteket, mivel úgy vélték, hogy a részecskék mérete túl nagy ahhoz, hogy behatoljanak. Az Új-Mexikói Egyetem kutatói azonban megdöntötték ezt a tévhitet, és riasztóan magas mikroműanyag-szennyezettséget találtak az emberi agyban, ami most már sokkal nagyobb mértékben érintett, mint bármely más szervünk. A helyzet súlyosságát tovább fokozza, hogy az amerikai tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a környezetvédelmi erőfeszítések ellenére a mikroműanyagok előfordulása folyamatosan növekszik.

A mikroműanyagok, vagyis elhasználódott polimerek apró darabkái az általunk vásárolt termékek, és főleg a csomagolások révén mostanra mindenhol jelen vannak, a levegőtől a vízen át a talajig. Az elmúlt fél évszázadban az emberi test számos részében is megjelentek.

Egy februári kutatás eredményei szerint a koraszülött babák méhlepénye meglepően nagy mennyiségű mikroműanyagot tartalmazott, összehasonlítva a teljes időre kihordott csecsemőkével. Ez különösen aggasztó, hiszen a koraszülött babáknak elvileg kevesebb idő állt rendelkezésükre a részecskék felhalmozódására.

Az Új-Mexikói Egyetem tudósai felfedezték, hogy az emberi agyban felhalmozódó mikroműanyag mennyisége az elmúlt nyolc év során másfélszeresére nőtt.

„A kutatásunk eredményei valóban figyelemre méltóak” – nyilatkozta Dr. Matthew Campen, a kutatás vezetője a New York Times-nak.

"Egy teljesen új kihívás elé nézünk: a kutatások szerint a műanyagdarabok mérete jóval kisebb, mint azt korábban gondoltuk. A vírusok méretének két- vagy akár háromszorosát sem érik el, így nanométeres nagyságrendbe sorolhatók" - hívta fel a figyelmet a kutatást irányító toxikológus. Ez azt jelenti, hogy ezek a részecskék körülbelül 400-szor kisebbek, mint egy emberi haj átmérője.

Dr. Campen hozzáfűzte: az agyban megfigyelt felhalmozódás üteme jól tükrözi a műanyaghulladék mennyiségének globális növekedését, és a tanulmányban leírt eredmények okkal kelthetnek riadalmat világszerte. Bár az még nem világos, hogy ez a műanyagmennyiség milyen hatással van az emberi egészségre.

A kutatások során kiderült, hogy a demenciával diagnosztizált egyének agyszövete akár tízszer több műanyagot is tartalmazhat, mint az egészségeseké. A tudósok szerint bár az összefüggés nyilvánvalónak tűnik, eddig nem sikerült bizonyítani, hogy a megnövekedett műanyagszint közvetlenül okozza a betegség tüneteit. Elképzelhető, hogy a mikroműanyagok nem a demenciát idézik elő, hanem a betegség előrehaladtával, a romló állapot következtében halmozódnak fel. Az érintett agyak esetében ugyanis a vér-agy gát porózusabb, ami csökkenti a képességüket a méreganyagok kiürítésére.

A kutatók azt is elemzik, hogy a felhalmozódó mikroműanyagok milyen hatással lehetnek a Parkinson-kór és a memóriavesztés megjelenésére.

A kutatás egy innovatív megközelítésre támaszkodik, amelyet az egyetem tudósai dolgoztak ki a szövetekben fellelhető mikroműanyagok azonosítására és mennyiségi elemzésére. Ezt a módszert már korábban alkalmazták méhlepények, valamint emberi és kutyás herékben található műanyag részecskék vizsgálatára.

A legújabb kutatás során az Új-Mexikói Orvosi Hivatal által szolgáltatott agyszövet-minták kerültek alapos elemzés alá. A törvényi előírások értelmében ezeket a mintákat hét éven át meg kell őrizni, így kiváló alapot nyújtanak a közelmúlt trendjeinek feltérképezésére. A vizsgálat során a 2016-ból származó, kizárólag az agy homloklebenyéből nyert mintákat vetették össze a 2024-es évekből származóakkal.

A kutatók egy innovatív eljárást alkalmaztak, amely során a szöveteket kémiai oldószerbe helyezték, így egyfajta pépes állagú anyagot képeztek. Ezt követően centrifugálással eltávolították az oldhatatlan műanyagokat tartalmazó üledéket. A kapott anyagot pirolízis segítségével 600 Celsius-fokra hevítették, ami során a műanyagok égésekor keletkező gázokat összegyűjtötték. Végül a polimerekből származó ionokat szétválasztották, és tömegspektrométer segítségével azonosították őket.

A kutatócsoport transzmissziós elektronmikroszkópos vizsgálat alá vetette azokat a szövetmintákat, amelyekben jelentős polimerek koncentrációját mérték. Az elemzés során kiderült, hogy éles műanyag szilánkok csoportosulásairól van szó, melyek mérete nem haladja meg a 200 nanométert – tehát alig nagyobbak a vírusokénál. Ezek az apró részecskék képesek áthatolni a vér-agy gáton, vagyis azon a védelmi vonalon, amely a nem kívánt anyagok agyba kerülését hivatott megakadályozni.

Campen kifejtette, hogy jelenleg nem tisztázott, hogyan jutnak a mikroműanyagok az agyba, és hogy milyen hatásokkal járhat ez. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a különféle műanyagokat biológiailag semleges anyagoknak tekintik, ami lehetővé teszi, hogy orvosi célokra is alkalmazzák őket, például stentek és mesterséges ízületek készítésében.

"Felmerülhet, hogy a műanyagok gátolják a vér áramlását a kapillárisokban, vagy akár zavart okoznak az agy axonjaiban, melyek az idegsejtek jellegzetes, leghosszabb kinyúlásai. Továbbá, elképzelhető, hogy a mikroműanyagok hozzájárulnak a demenciához kapcsolódó fehérjék felhalmozódásához" - sorolta a lehetséges következményeket.

A toxikológus úgy véli, a mikroműanyagok nagy része az élelmiszereken keresztül jut be az emberi szervezetbe, különösen a húsok révén, ami az ipari húsfeldolgozás módszereire, valamint arra vezethető vissza, hogy a műanyagok növekvő koncentrációban vannak jelen a táplálékláncban.

- Campen irányításával zajlott a kutatás. Az újonnan felfedezett mikroműanyagok a 1960-as évekből eredhetnek, ami azt jelenti, hogy évtizedekbe telhet, mire a műanyagok ilyen apró részecskékre fragmentálódnak, és végül bejutnak az emberi szervezetbe.

A toxikológus szerint az új eredmények globális egészségügyi fenyegetést jelentenek, de a fogyasztókat nehéz motiválni, hiszen a mikroszkopikus méretű szennyeződések nem keltenek elég nagy riadalmat.

A műanyaggyártás továbbra is zavartalanul folyik világszerte. Ha még ma leállítanák, akkor is évtizedeket venne igénybe a meglévő polimerek lebomlása mikroszkopikus részecskékké, így a mikroműanyagok és nanoműanyagok koncentrációja az elkövetkező években bizonyára tovább emelkedik majd - mind a környezetben, mind pedig a táplálékláncban.

Az első szintetikus polimert, melyet 1869-ben John Wesley Hyatt alkotott meg, a természet védelmezőjeként értelmezte, hiszen a műanyag felhasználásával olyan anyagokat helyettesíthetünk, amelyeket az ember a környezetéből von el. Hasonló szándékok vezérelték Sten Gustaf Thulint is, aki 1965-ben szabadalmaztatta a műanyag zacskót. Az ő találmánya a papírzacskók helyettesítésére irányult, ezzel is hozzájárulva a fák védelméhez és a természet megóvásához.

A svéd kutató fia, Raoul Thulin a BBC-nek azt mondta: ha az apja még mindig élne, döbbenten figyelné, hogy az emberek kidobják a szatyrokat, ahelyett, hogy újra meg újra felhasználnák, hiszen az ő szándéka éppen ez volt. A Thulin család egyébként egy fillér hasznot sem húz az anno a Celloplast cég által bejegyzett szabadalomból.

Sok szakértő szerint a műanyaggal az a legnagyobb gond, hogy túl olcsó, ezért újrafelhasználás helyett egyszerűen kidobjuk. A WWF jelentése szerint 2019-ben a műanyaghulladékoknak csupán 9 százalékát hasznosította újra a világ. Jelenleg a globális műanyaggyártás körülbelül 60 százaléka egyszerhasználatos termékeket állít elő, amelyeket eleve eldobásra szánnak.

A WWF véleménye szerint elengedhetetlen egy globális megállapodás a műanyagszennyezés ellen. Az OECD is hasonló következtetésre jutott, amely hangsúlyozza a nemzetközi együttműködés fontosságát a fenntartható jövő érdekében.

A nem megfelelően kezelt műanyaghulladék, amelyet az élettartama végén kidobnak vagy rosszul, esetleg egyáltalán nem ártalmatlanítanak, drámai mértékben, 81 millió tonnáról 119 millió tonnára emelkedhet, ami körülbelül 50 százalékos növekedést jelent.

Az OECD szerint ahhoz, hogy ezt elkerüljük, emelni kellene a műanyagokra és csomagolásokra kivetett adókat, be kellene tiltani bizonyos egyszer használatos műanyagokat, és ki kellene terjeszteni a gyártói felelősségi rendszereket.