Varga Mihályt máris hivatalosan is a jegybank elnökévé nevezték ki.


Sulyok Tamás köztársasági elnök döntése értelmében Varga Mihályt 2025. március 4-től az MNB elnökeként nevezték ki. Az információt a december 23-án, késő este közzétett Magyar Közlöny tartalmazta.

Érdekes, hogy a pénzügyminiszteri megbízatás megszűnését az államfő nem a Pénzügyminisztérium (PM) megszüntetésével indokolja, hanem a miniszter "lemondására tekintettel" állapítja meg 2024. december 31-ei hatállyal. Hasonlóképpen lemondott a PM-államtitkárok közül Izer Norbert és Tóth Tibor, valamint a hivatalt eddig irányító Gondos Judit közigazgatási államtitkár. Ők ezek szerint nem kerülnek át a Nemzetgazdasági Minisztériumba (NGM), amelybe a PM beolvad. Az államtitkárok közül január elsejétől a Nemzetgazdasági Minisztériumban folytatja munkáját Vágujhelyi Ferenc, aki magával viszi a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatvagyonának optimalizálásáért felelős kormánybiztosi feladatkörét is, valamint Banai Péter Benő, aki az államháztartás irányításáért és felügyeletéért felelős. Utóbbit Varga Mihály átviszi a jegybankba, de oda bizonyára csak márciusban nevezhetik ki.

Feltűnő, hogy egyelőre nincs intézkedés Tállai András, a PM miniszterhelyettesének és parlamenti államtitkárának további beosztásáról, ugyanakkor Orbán Viktor éppen vele posztolt közös fényképet kedd reggel. A Pénzügyminisztérium megszűnésével összhangban kihirdették azt is a közlönyben, hogy 2025. január elsejétől Adorján Richárd, Berczik Ábel és Besesek Botond helyettes államtitkárként a Nemzetgazdasági Minisztériumban folytatják. Ők eddig a PM helyettes államtitkárai voltak. A PM-ből viszont a jelek szerint nem megy az NGM-be - mert megszűnik helyettes államtitkári pozíciója - Ambrus Ilona (eddigi gazdálkodásért felelős helyettes államtitkár), Jármai Péter Zoltán (eddigi jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár), Marczinkó Zoltán István (eddigi gazdasági elemzésekért és kiemelt támogatási programokért felelős helyettes államtitkár), valamint Szőcs Gábor (makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkár).

Arról, hogy Varga Mihály hogyan jutott el a jegybankelnöki székig, ITT írtunk részletesen.

Related posts