Marge, polgári nevén Mészáros Zsuzsanna, zenei pályafutása tizenöt évvel ezelőtt kezdődött, és azóta is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Bármennyire fontos Marge életében a zene, az éneklés, a gyerekek mindig prioritást élveznek

A találkozónk előtt pár perccel hív, hogy belementek az autójába, késni fog. Marge nem mondja le, és nem kéri, hogy szervezzük át máskorra a beszélgetést. A tudatosságot olyan mélyen elsajátította már, hogy nem zökkentik ki a legváratlanabb helyzetek sem. Mozaikcsaládban él, öt gyermeket nevel a férjével, tanul, és új lemezt készít. Kíváncsi voltam, mi a titka.

Mindig ilyen ügyesen birkózol meg a váratlan szituációkkal?

Igen, ennek a mestere vagyok, ezért is vagyok szerencsés, hogy ez az öt gyermek az én gondozásom alá került. Megérezték, hogy velem jól tudnak lenni, hogy nem lesz nagy baj, mert megoldunk mindent.

A gyerekkorom és a fiatal felnőttkorom tele volt kihívásokkal és váratlan fordulatokkal, amelyeket vagy elfogadtam, vagy megpróbáltam felülírni. Most már nem bánom ezt a sok nehézséget, mert úgy érzem, hogy ezek formálták a személyiségemet és erősítették meg a legnagyobb képességemet: a rugalmasságomat. Nem véletlen, hogy éppen erről beszélgetünk, hiszen ez a tapasztalat sokat mond rólam.

Honnan ered számodra ez a mély tudatosság? Ha a nehéz gyermekkori élményekre tekintünk, könnyen úgy tűnhetett volna, hogy teljesen szétesel.

Korán kezdtem el az utamat, de ez nem jelenti azt, hogy mindig tudatosan éltem az életem. Voltak olyan időszakok, amikor mélyen a föld alatt éreztem magam. Amikor a traumatikus élmények kimozdítottak a tudatos állapotomból, könnyen széteshettem. Mégis, mint egy főnix, mindig sikerült újjászületnem és visszatalálnom a helyes útra.

Például, tudatosan érezted, hogy egy nagy család az, amire igazán vágysz?

Igen, ez kiskoromtól kezdve egyértelmű volt. Én egy fesztivál ismerkedésből született gyermek vagyok, a szüleim az én születésemkor lépték át a kiskorúság határát, és kettőjüknek én vagyok az egyetlen gyermeke. Az anyukám nagyon sokáig egyedül nevelt, aztán jött a nevelőapukám, és utána kaptam a féltestvéreimet minden oldalról, de én voltam középen, tehát senkinek nem voltam "teljesen" a testvére.

Ez egy kicsit rendezetlen volt, és ebben a helyzetben nagyon magányos voltam. Akkor Sopronban laktam egy nagy udvaros házban, ahol hátul rengeteg pici garzonlakás volt, és mindegyikben sok gyerek lakott. Én voltam a legidősebb, ezért mindig rám voltak bízva a gyerekek, így akarva-akaratlanul került rám a felelősség, de ezt nem teherként éltem meg, hanem élveztem, hogy ez nekem megy.

Aztán érdekes módon, amikor elkezdtem a gimnáziumot Budapesten, az iskolavezetőség is úgy gondolta, hogy segédkezzek az iskolához tartozó óvodában. Így ismertem meg a Waldorf módszert, és hihetetlenül élveztem a gyerekek között lenni. Óvónő segédként elég sokáig visszajártam, akkor is, amikor már fellépéseim voltak.

Emlékszem, hogy egyszer hajnalig tartott a koncert a Gödörben, és siettem az oviba, mert bábszínházat ígértem a kicsiknek.

Képződött benned valamilyen anyai példa ezekből a szituációkból, vagy csupán természetesen követted az ösztöneidet?

Sok olyan pillanatot éltem át a családom társaságában, amikor a bennem élő gyermeket gyógyítottam. Ilyenkor mindig tudtam, hogy amikor eljön az idő, és én is anya leszek, más utat választok majd. Az is világos volt számomra, hogy vannak olyan szituációk, amelyeket elkerülök. Éppen ezért végtelen hálával tartozom a gyerekeimnek.

Amikor elindult a zenei karriered, nem érezted úgy, hogy újra kellene gondolnod a saját szerepeidet?

Az volt inkább nehéz, hogy a generációmban én lettem először anya a zeneipari közegben, ráadásul nagyon fiatalon. Nekem az okozott nehézséget, hogy az élethelyzetemet elég kevesen értették. Hogy miért megyek haza koncert után rögtön, hogy miért nem tudok menni hajnalban interjút adni a tévében, hogy nekem fontosabb ezeknél a kisfiammal lenni.

Tisztában vagyok vele, hogy a zenei pálya számos kihívással jár, és gyakran hallom a zenésztársaimtól, illetve a kiadómtól, hogy most vagyok a csúcson, ezért elvárják, hogy kihasználjam ezt a lehetőséget. De számomra mindig is úgy tűnt, hogy a csúcs nem csupán egy hely, hanem egy érzés, és én ezt otthon, a gyermekeimmel élem meg. Számomra ez a pillanat szent, és amikor velük vagyok, igyekszem minden percet értékes módon eltölteni, nem csupán fizikailag jelen lenni, hanem valóban ott lenni a szívemmel és a figyelmemmel is.

Te egy igazi anyatigris vagy?

Igen, viszont azt is tapasztalom, hogy a világ változik. Tehát amíg a legnagyobb gyerekeimért kiskorukban elég volt anyatigrisként kinyitnom a számat, és megmutatom, hogy bizony az én fogaim nagyon erősek, addig ma már ez nem működik, mert nagyon sokan használják a gyerekeket. Ha ránézek a közösségi médiára, azt látom, hogy nemcsak a szülők, a gyerekek környezete is nagyon súlyosan használja őket, és ezt borzasztó látni!

Soha nem volt késztetésed, hogy egy-egy pillanatot megossz a külvilággal, amikor a gyerekeiddel vagy?

Természetesen, itt van egy egyedibb megfogalmazás: Nem, és számomra ez teljesen egyértelmű. Mielőtt bármilyen fényképet készítenék róluk, mindig megkérdezem, hogy egyáltalán hozzájárulnak-e a fotózáshoz. Belső használatra sem készítek róluk meztelen felvételt, vagy olyan képet, ahol az arcuk maszatos, mert tudom, hogy ehhez nincs jogom. Magam is kényelmetlenül érzem magam, amikor véletlenül a gyerekem úgy kap el a kamera, hogy meztelenül játszik, mert éppen a kezébe került a gép, és körbe-körbe rohangál vele a házban.

Olyankor megkérem, hogy ezt ne tegye, és ezzel a mintát is mutatom, hogy hol vannak a határok. Azt gondolom, hogy A gyerekeknek joguk van a saját gyerekkorukat megélni, és nem hirdetni őket. Attól, hogy ilyen szerencsés vagyok, hogy édesanya lehetek, ez az én kiváltságom. Szóval ezt én köszönöm. De nem az van, hogy a gyerek legyen hálás, hogy miattam megkaphat mondjuk egy márkás ruhát, és annak ez az ára.

Kifejezed a véleményed, ha olyan dolgot tapasztalsz, amivel nem tudsz azonosulni?

Abszolút, emiatt elég sok "probléma" van velem. Én vagyok az, aki, ha látom, hogy bármelyik ismerősöm, legjobb barátom kiteszi a gyereke strandon készült fotóját, azt jelentem. Nem azért, mert azt gondolom, hogy közöm van az ő családi életéhez, hanem azért, mert ha én belefutok, akkor bárki más is. Szerintem nincs rendben! Ez a fajta aktivista oldalam nem könnyíti meg a szakmai jelenlétemet, de emiatt nem fogok csendben maradni, mert erre a figyelemre nincsen szüksége egyik gyereknek sem!

Neked jut elég időd, elég figyelmed mindegyik gyerekedre külön?

Nagyon fontos, hogy jusson. Van egy rituálém, hogy minden este átbeszéljük, kivel mi történt, mi volt a legjobb és a legrosszabb aznap. A legrosszabban mindig kicsit mélyebbre ásunk, hogy mitől élte azt úgy meg, hogy reagált rá. Ezek nagyon fontos beszélgetések, és sokszor ilyenkor derül ki, hogy aznap kevés volt az az idő, amit vele kettesben töltöttem. Bármennyire szét van szaggatva a napom, erre nagyon igyekszem figyelni.

Nálunk a gyerekek nem azért nem tudnak elaludni egyedül, mert rettegnek a sötétben megbúvó szörnyektől, és nem is azért, mert a hatvanadik éjszakai fényt vásároljuk meg nekik. Sokkal inkább azért, mert este az összekapcsolódás és a beszélgetés pillanataira vágynak. Ahogyan mi is a párunkkal a nap végén szívesen osztjuk meg gondolatainkat és érzéseinket, úgy ők is keresik ezt a közelséget. Hiszen ők is emberek, érzelmekkel teli lények, akiknek lelkük van, és szintén igénylik az intimitást és a szeretetet.

Mivel testvérek, bátran kérhetem tőlük, hogy amikor úgy érzem, valamelyiküknek szüksége van a társaságra, akkor együtt gyurmázzanak.

Gyakran előfordul, hogy együtt vagyunk, de a figyelmemet egy adott személyre összpontosítom. Amikor valaki dühös, légzőgyakorlatokat végzünk, ami gyakran hatalmas nevetésbe torkollik. Számos alkalommal nevetünk, hiszen a humor elengedhetetlen! Különösen büszke vagyok arra, hogy a gyermekeimnek kiváló humorérzékük van.

Hogyan is állnak a testvérek egymáshoz? Vajon létezik köztük irigység vagy rivalizálás?

Minden tekintetben jó tesók, edzik egymást és figyelnek is egymásra. Nem könnyű, mert több generáció van együtt, de nagyon szeretik egymást. Fantasztikus és nagyon erős tanító hatással van rám is, amikor látom, hogy a két gyerekem mennyire másként tekint egy dologra, vagy mennyire másként fogalmazza meg.

Ahogy a gyermekeid sem csupán egy generációt képviselnek, úgy te is különböző életkorokban tapasztaltad meg az anyaság csodáját. Milyen hatással volt rád az idő múlása, amikor anya lettél? Éreztél változást a tapasztalataidban, érzéseidben, vagy a gyermekneveléshez való hozzáállásodban?

Az anyaság egy igazi művészet, talán a legcsodálatosabb mind közül. Én különösen szerencsésnek érzem magam, hiszen az egyik gyermekem a költészet ünnepén látta meg a napvilágot, ő valósággal a legszebb vers, amit valaha írtam. A többi gyermekemhez is hasonló érzelemmel közelítettem, hiszen mindegyikük a saját egyedi történetüket hordozza. Megéltem már a fiatal anyaság izgalmait, és most pedig azt a különös érzést tapasztalom, amikor fiatalabbak jönnek érte az oviba, akiknek a gyermekeik éppen olyan korúak, mint az enyémek. Ez a szakasz új kihívásokkal és örömökkel teli, amelyek gazdagítják az anyaság tapasztalatát.

Nagyon izgalmas tapasztalat, hogy a kezdeti lazaságom, ami az első gyermekem születésekor jellemezte a hozzáállásomat, most, a negyediknél is megvan. Az is fontos számomra, hogy a gyerekem ne érezze, hogy a türelmem csökkent az évek során. Be kell látnom, hogy figyelnem kell arra, amikor a legkisebbet viszem az óvodába, hogy ugyanúgy eltöltsek vele egy kis időt és játsszak, mint ahogyan azt az elsőnél tettem. Valahogy ez egy érdekes tanulási folyamat, és örömmel tapasztalom, hogy fejlődhetünk ebben.

Sokan úgy vélik, hogy a mozaikcsaládban való élet elsajátítása külön tanulmányozást igényel. Te hogyan élted meg ezt a helyzetet? Könnyebb volt számodra, mivel már a kezdetektől fogva ebben a környezetben nevelkedtél?

A saját tapasztalataim alapján úgy érzem, hogy talán nekem könnyebb dolgom volt. Elképzelem, hogy tíz év múlva a lányom itt ülne mellettem, és biztosan sorra venné azokat a hibákat, amiket elkövettünk. Mivel én is egy szülő gyermekeként tekintek magamra, van egy kritikus nézőpontom is: tisztán látom, miben szenvedett a mi mozaikcsaládunk, és hol maradtak ki azok a kapcsolatok, amelyek talán segíthettek volna a szorongásaim vagy a mindennapi kihívásaim kezelésében.

Ezekre a hidakra különösen odafigyelek, hiszen ezek a kapcsolatok alapvetően formálják életünket. Nálunk a családban nem létezik olyan kifejezés, hogy mostoha vagy féltestvér – számunkra mindenki egyenlő, és a szeretet nem ismer határokat. Tapasztalataim alapján tudom, mennyire fontos egy érzelmi biztonságot nyújtó közeg, ezért mindig is arra törekedtem, hogy egy harmonikus és támogató családot építsünk. A jövőben szeretném mélyebben is foglalkozni ezzel a témával, hiszen hiszek abban, hogy a jól működő kapcsolatok alapja a tudatos odafigyelés és a kölcsönös tisztelet.

Jelenleg is aktívan foglalkozom családokkal, valamint szülő-gyerek kapcsolatokkal a hangterápia keretein belül. Célom, hogy ezt a tevékenységet kiterjeszthessem a mozaikcsaládokra is coachként. Nálunk a szeretet és barátság alapkövei a kapcsolatoknak, amit különösen a volt férjem felesége iránt érzett tiszteletemnek köszönhetek, aki szintén nagyon fontos szerepet játszik a fiam életében. Ezek a kapcsolódások rendkívül értékesek, és elengedhetetlen, hogy ne engedjük, hogy toxikus légkör alakuljon ki, hiszen az mindenki életére hatással van.

Neked van olyan, hogy énidő? Amikor csak magadat helyezed előtérbe?

Most visszatérnék az első kérdésedhez, mert számomra az énidő mindig a váratlan pillanatokban bukkan fel. Nincs fix napokra beütemezett jógázásom, amikor is úgy teszek, mintha egyedülálló nő lennék, és mindenkit otthagynék. Van viszont egy Hold naptárunk, amely minden naphoz tartozó mandalát és idézetet kínál. Az az énidőm, amikor reggel elmerülök ezekben, mintha valaki külön nekem szánt jótanácsokat adna aznapra.

Átgondolom, hogy az üzenet, amit kaptam, mennyire releváns számomra, és próbálom beépíteni a nőiességem, a párkapcsolatom és az anyaságom szövetébe. A főzés számomra nem csupán egy napi feladat, hanem egyfajta énidő is, ahol kifejezhetem magam. Persze, ha minden nap precízen megtervezném az étkezéseinket, talán egyszerűbb lenne az életünk, de nem így működünk. Többen vagyunk, és mindig figyelem, hogy kinek éppen milyen ízlése van, mire vágyik. Nagyon sokféleképpen főzök, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, és ez a változatosság éppen az, amit igazán élvezek.

A napjaid igazán színesek és izgalmasak, különösen, mióta újra belemerültél a tanulás világába. Milyen területen mélyíted el a tudásodat?

Korábban mélyen belemerültem a hangterápiába, amely során a különböző hangok segítségével tisztítjuk meg a szerveinket. Ebből a tapasztalatból kiindulva kifejlesztettem egy egyedi beéneklési metódust, amely a napindító jóga gyakorlatokhoz hasonlítható. Ezen a különleges úton kezdtem el foglalkozni a nevelőotthonban élő gyermekekkel, hiszen édesanyám az Árvácska Alapítvány vezetője. Az évek során egyre elkötelezettebb lettem irántuk, és húsz éven át kizárólag nevelőotthonos gyerekekkel dolgoztam, hiszen úgy éreztem, hogy szükségük van a szeretetre és támogatásra.

Ez tényleg olyan, hogy úgy csinálsz valamit, hogy nem vársz érte semmit. De ehhez meg kellett érni fejben, hogy az ember ezt vállalja. És most, hogy már minden gyermekem intézménybe jár, eljött az a pont, hogy újra kellett definiálnom magam, hogy mi az, amibe időt szeretnék fektetni a jövőben, és mi az, amivel hasznára is tudok válni a társadalomnak. Az is fontos volt, hogy amit csinálok, az minta legyen a gyerekeimnek, hogy utána nekik könnyebb életük legyen.

Jelenleg éppen ebben a szakaszban vagyok, de közben egy gyönyörű projektbe is belekezdem: várandós anyukákkal közösen írom a gyermekek dalát. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy az a kisbaba, akinek a dal készül, egészséges és boldog lélekkel fog majd megérkezni a világra. Emellett a hangokkal kapcsolatos támogató lehetőségek terén is fejlesztem magam, hogy még jobb élményeket tudjak nyújtani.

Mivel a zene és a hangzás világában mozgunk, idén egy különleges nagylemezen is dolgozom. Jelenleg aktívan dolgozom a dalokon, és izgatottan várom, hogy mikor oszthatom meg végre a hallgatókkal. A megjelenés várható időpontját még nem tűztem ki, de mindent megteszek, hogy minél előbb megvalósulhasson!

Őszi megjelenésre készülök, de most nehéz szavakba öntenem, ami belül zajlik. Az eddigi alkotói utam teljesen új irányt vett, hiszen elengedtem a régi módszereimet. Valaha írtam egy csodálatos lemezt, az Andot 2010-ben, ami igazi mérföldkő volt számomra, és azóta is a zenei térképen vagyok. Akkoriban a fizikai jelenlétünkre helyeztük a hangsúlyt, és most egy olyan projekten dolgozom, amellyel ezt a régi, offline kapcsolatot szeretném újraéleszteni.

Jazz-zenészekkel való improvizációval tölthetjük meg az estéket: ha ebből dal születik, az nagyszerű, de ha nem, akkor sincs baj, hiszen a kreatív folyamat folytatódik. A zenei eseményeket online közvetítjük, és örömmel várjuk a közönség aktív részvételét is! Szavazhatnak, hogy ki legyen a következő meghívott zenészünk, így mindenki hozzájárulhat a zenei kalandhoz.