Esztergályos Cili megosztotta szívszorító történetét, amelyben a gyermektelenség fájdalmáról beszélt: "Soha senki nem tájékoztatott arról, hogy nem válhatok édesanyává."

Esztergályos Cecília igazi egyéniség, akinek eredetisége, stílusa és pozitív hozzáállása tökéletesen tükrözi a Vízöntő szellemiségét. Talán éppen ezért döntött úgy, hogy szétdobja élete első horoszkópját, amelyben a csillagász figyelmeztette egy lehetséges balesetre – mert a rossz hírek hallatán inkább elkerüli a sötét gondolatokat.

Ha asztrológiáról van szó, furcsa kettősség van bennem. Lassan negyven éve történt, hogy egy asztrológus leírta volna - ha hagyom -, hogy mi vár rám a csillagok szerint. Amikor azt olvastam, hogy baleset, akkor összetéptem a horoszkópot, mert nem akartam tudni, hogy milyen rossz dolog következhet be. Ugyanakkor hiszek is a csillagfejtésben, ebben az óriási tapasztalati tudományban. Mert ha mégis tudom, hogy mi előtt állok, akkor talán változtathatok úgy az életemen, hogy a rossz dolgokat el tudjam kerülni.

Igen, ezt a tapasztalatot a saját bőrömön éltem át. Így vonzottam be a Kossuth-díjat, de sajnos a csípőproblémámat is. Néha eluralkodnak rajtam negatív gondolatok, amelyek úgy kezdődnek, hogy “csak ez vagy az ne történjen velem”. És mégis, gyakran megtörténik, amitől tartok. Mi állhat ennek a hátterében?

Erről fogalmam sem volt, de ez után megpróbálok változtatni, és még inkább csak a jóra összpontosítani.

Igen, ez valóban így van. Az életutam során rendszeresen kifejezem hálámat az Úristennek. Ugyanakkor van egy álmom, ami még nem teljesült: a családanyaság. Nagyon vágyom erre, de valahogy nem sikerült magamhoz vonzani ezt a lehetőséget. Miért nem tudtam ezt a vágyat megvalósítani az életemben?

A várandósságom időszaka különleges és egyben nehéz volt, hiszen éppen ekkor kaptam el a rubeolát. Sajnos a helyzet olyan súlyosra fordult, hogy a magzatot el kellett távolítani. A beavatkozás következményeként pedig örökre elveszítettem a lehetőséget, hogy újra édesanya legyek. Ez 1963-ban történt, egy olyan időszakban, amikor az orvosi tájékoztatás és a támogatás nem volt a mai színvonalon. A műtét után senki nem mondta el nekem, hogy ez a lépés végleg megfosztott a gyermektől, így sokáig furdalt a kíváncsiság és a fájdalom, hogy miért alakult így az életem.

Én pedig elkezdtem szedni az antibébi-tablettát, egészen pontosan tíz éven keresztül. Aztán abbahagytam, hogy jó lenne most már, ha jönne a baba. De nem jött, és a válásaimban és újraházasodásaimban ez is szerepet játszott. Mert azt is gondoltam, talán a másikban van a hiba, hiszen én termékeny vagyok, én voltam már várandós. Aztán amikor megtudtam, hogy úgy vették el tőlem a magzatot, hogy sohasem lehet gyermekem, nehéz volt feldolgozni és beletörődni.

Természetesen, íme egy egyedi átfogalmazás: Bármilyen korúak is vagyunk, mindig képesek vagyunk gyorsan közös alapra helyezkedni. Ilyenkor gyakran azon tűnődöm, milyen csodás lenne anya lenni – nem csupán három gyermeknek, hanem akár háromszáznak is. De sajnos ez nem adatott meg számomra. Talán majd egy másik életben...

A megérzés egy igazán különös lelki jelenség, amely mindig meglep, amikor előtérbe kerül. Ilyenkor egyfajta különleges lelkiállapotba merülök, és szinte fizikai formát ölt az érzés, hogy valami fontos dologra készülök. Számos furcsa élményem van, amelyek közül az egyik a fiatal koromból való. Egy szép estén, tele jókedvvel, siettünk haza a mamáékhoz a Szív utcába. Amikor beléptem a kapu alatt, egy szinte transzcendens érzés kerített hatalmába, mintha a mennyország kapui nyílni készülnének. Ekkor azonban egy különös, fémes hang ütötte meg a fülemet, ami olyan volt, mint a bicska kattanása. Hátranéztem, és egy férfi alakja bontakozott ki előttem, kezében egy késsel. Azonnal megindult bennem a pánik, és hangosan kiáltottam: "Papa, papa!" A lépcsőkön hármasával szaladtam felfelé, mintha a félelem szárnyakat adott volna.

A bicskás férfi láthatóan megriadt, és nyomtalanul eltűnt. Furcsa módon azonban az előérzetem nem aggasztó jeleket küldött, hanem inkább valami jót sejtetett. Ezt úgy értelmeztem, hogy valami kedvező dolog történt, hiszen bár senki sem tartózkodott otthon, a lélekjelenlét mégis megmaradt bennem. Talán ennek, valamint a megérzésemnek köszönhetően riadt meg a férfi, és választotta a menekülést.

Igen, hiszek benne, hogy mindenkinek van védőangyala, aki a születéskor mellénk szegődik, és életünk végig velünk marad. Biztos vagyok benne, hogy a saját őrnagyalom vigyázott rám, amikor egy kereszteződésben lefékeztem: néztem jobbra, majd balra, aztán gázt adtam, de közben hirtelen, szinte a semmiből felbukkant egy futó férfi, akit csak azért nem gázoltam el, mert az angyalom is foghatta a kormányt.

Nem volt szerelem az első látásra. Színházban ismerkedtünk meg, és Péter kezdetben rendkívül antipatikus volt a számomra. Akkor még házasságban éltem, és a színházban kérdeztem, hogy ki ez a férfi. Mondták, hogy éppen elvált. Á, gondoltam, akkor azért csimpaszkodik erre a jóképű férfira az a sok nő. És egyáltalán nem érdekelt, aztán a férjem egy csúnya dolgot követett el ellenem, és a sors, vagy nevezhetjük Úristennek összehozott bennünket. Először elmentünk kávézni, aztán cukrászdába jártunk, a Gellért-hegyen sétálgattunk hóban-fagyban. Ugyanis 1984. november 20-án kezdtünk el együtt járni, és 1985. május 5-én költöztük össze, majd öt év múlva házasodtunk össze.

Természetesen, íme egy egyedi változat: Igen, de amikor azt hallom valakitől, hogy ennyi idő alatt sosem akadt problémájuk, az biztosan nem mond igazat. Ha visszagondolok az elmúlt 35 évünkre, csak annyit mondhatok: nem bánom, hogy Péter az életem párja lett, és hogy az Úr úgy teremtette, hogy találkozzunk.