Pályázati lehetőség nyílt a "Jogosítvány a jövőhöz" programra, amelyre mostantól várjuk az érdeklődők jelentkezését!
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány idén jubiláló, tizedik alkalommal indította el a Jogosítvány a jövőhöz programot, amely célja, hogy anyagi támogatást nyújtson hátrányos helyzetű fiataloknak a sofőriskola tandíjának és egyéb költségeinek fedezésére. A program kifejezetten azoknak a fiataloknak szól, akiknek fontos, hogy gépjárművezetői engedéllyel rendelkezzenek, hiszen ez nemcsak a munkavállalásukat segítheti elő, hanem hozzájárulhat a munkahelyi feladataik hatékonyabb ellátásához is, különösen azok számára, akik már dolgoznak. A támogatások odaítélése pályázati úton történik, melynek keretében a pályázatokat 2025. január 27-ig lehet benyújtani, akár postai, akár elektronikus formában. A pályázati űrlap és a további részletek A Közösségért Alapítvány hivatalos weboldalán találhatók - https://pentrucomunitate.ro/hu/jogositvany.
Pályázatot nyújthatnak be romániai fiatalok, akik 18 és 25 év közöttiek, és hátrányos helyzetben élnek. A jelentkezők célja, hogy megszerezzék B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedélyüket, beleértve a traktorok, trolibuszok és villamosok vezetésére vonatkozó jogosítványt is.
"A program keretében lehetőséget biztosítunk a hátrányos helyzetű fiatalok számára, hogy egy rendkívül hasznos és a fokozódó versenyképesség követelményeinek megfelelő szakmai képesítést szerezzenek. Nagy örömünkre szolgál, hogy támogathatjuk őket abban, hogy anyagi forrást nyújthassunk számukra, ezáltal segítve őket a pályakezdésben és a tudásuk bővítésében." - nyilatkozta Mozga Gábor, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
A Jogosítvány a jövőhöz 2015-ben indult, és a negyedik olyan hosszú távú társadalmi felelősségvállalási program, amelyet A Közösségért Alapítvány szervez a MOL Románia támogatásával. A program eddigi kilenc kiírásában összesen 181 fiatal fejezte be tanulmányait: 151 sikeresen vizsgázott B kategóriás hajtási engedélyre, 27 a C-re, köztük 3 a pályaalkalmassági igazolványra, egy fogyatékkal élő hölgy B kategóriás jogosítványt szerzett átalakított járműre, egy fiatal pedig B96-ra vizsgázott sikerrel (járműszerelvény vezetésére alkalmas engedély: B kategóriájú gépkocsihoz kapcsolt nehéz pótkocsi, melyek össztömege nem haladja meg a 4.250 kg-t). Egy fiatal mezőgazdasági vontatóra, traktorra, szerzett jogosítványt, 71 fiatal pedig tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül.
"A pályázati időszak alatt a program szervezői szívesen nyújtanak tájékoztatást minden érdeklődőnek az eljárás menetéről. Az egyszerű pályázati űrlap, valamint az öt kötelező melléklet részletes ismertetése elérhető A Közösségért Alapítvány hivatalos weboldalán: https://pentrucomunitate.ro/hu/jogositvany. Telefonon és e-mailen keresztül örömmel állunk rendelkezésre a fiatalok, valamint az őket támogató szervezetek és intézmények számára. A felajánlott támogatás lényege pedig rendkívül egyszerű: fedezzük a sofőriskola költségeit" - nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.
A programmal és a pályázattal kapcsolatos bővebb tájékoztató a www.kozossegert.ro és a www.molromania.ro honlapokon található.