Feltárult, hogy meddig élvezhetjük Dolhai Attila jelenlétét az Operettszínház színpadán, miután a művész átvette a Vörösmarty Színház igazgatói pozícióját.


"Most nem hagyhatjuk el Kanadát" - Polyák Lilla és Gömöri András Máté jövő tavaszig nem utazhatnak haza

Június végén mi is beszámoltunk róla, hogy Dolhai Attila lett a székesfehérvári Vörösmarty Színház új igazgatója. Az új pozícióját augusztus elsejétől tölti be, a döntést pedig a szakmai bizottság véleménye és a Humán Közszolgálati Szakbizottság ajánlása alapján hozták meg, egyhangúlag. A művész lapunknak elmondta, hogy céljai között kiemelt helyen szerepel a helyi színészek támogatása és a színház sokszínűségének megőrzése.

A rajongók körében felmerülhet a kérdés, hogy mennyi időt tölthet Budapesten a musicalszínész, miután vidéken nevezték ki igazgatónak. Most végre választ adott erre a dilemmára:

- Az Operettszínházban futó előadásaimat, amire már jegyértékesítés történt, arcátlanság lenne lemondani, mert a közönség bizalmával soha nem szabad visszaélni. Amikre szerződésem van, azokat a darabokat természetesen teljesítenem kell. Ez havonta néhány előadást jelent. Itt leszek Fehérváron reggeltől estig - mondta a szekesfehervar.hu-nak, majd így folytatta:

Related posts