Ki lehet az év sportolója? | ma7.sk Az év sportolója cím elnyerése mindig izgalmas és várakozással teli esemény, amely számos kérdést vet fel. Kik azok a kivételes tehetségek, akik az adott évben kiemelkedtek teljesítményükkel? Mely sportágak képviselői


Nézhetünk a múltba, a nagyon távoli múltba is, és a jövőbe, a nagyon távoli jövőbe is. Ilyen volt, talán ilyen lesz. Vagy nem nézünk sem előre, sem hátra, csak a jelenben toporgunk, mert az annyira jó, és mindenki azt üvölti körülöttünk, hogy csak az számít. Az élet és a sport is többről szól, mint az állati létben való dagonyázásról.

Ki lesz év sportolója? Kiket emelhetünk ki 2024-ből? Az idei olimpiai bajnokokat, és a három úszó mellett elég nehéz lesz labdába rúgni a többieknek.

Párizsban Magyarország hat aranyérmet nyert, és ezek közül három csodás eredményt az úszóink értek el: Kós Hubert diadalmaskodott 200 méter háton, Milák Kristóf a 100 méteres pillangóúszásban, míg Rasovszky Kristóf a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyén szerzett aranyat. A másik két egyéni győzelmet pedig Márton Viviana taekwondóban, valamint Gulyás Michelle öttusában hozta el hazánknak.

A férfi párbajtőrcsapatból kit lehetne kiemelni? Egyébként a hat arany mellé hét ezüst és hat bronz is társult a 2024-es nyári olimpiai játékokról. Az éremtáblázaton ez a tizennegyedik helyet eredményezte. Ez egyeseknek kevés, de nekik az ötven érem is kiábrándítóan gyér termés lenne. Amit tényleg hiányolni lehetett magyar szemszögből az olimpiáról, az a mindig sikersportnak számító kajak-kenu. Négy második és három harmadik helyezés, és talán a vízipólósoktól is vártunk egy érmet, a férfiak egy, a nők két hellyel lecsúsztak az éremről.

Nem kerülhetjük el a németországi labdarúgó-Európa-bajnokságot sem. A válogatott a három csoportmérkőzésből csupán egyet tudott megnyerni, mégpedig az utolsót a skótok ellen, míg a svájciaktól és a németektől sima vereségeket szenvedett el. Egyértelműen látszott, hogy ez a magyar csapat nem állja meg a helyét a legjobbak között; a nyolcaddöntőhöz sokkal több erőfeszítés és teljesítmény szükséges, mint pusztán abban bízni, hogy más csapatok gyengén szerepelnek. Az őszi Nemzetek Ligájában pedig a várakozásoknak megfelelően alakultak a dolgok: a németek és a hollandok ellen idegenbeli mérkőzéseken súlyos vereségeket szenvedtünk, viszont hazai pályán sikerült mindkét csapattól egy-egy pontot elrabolnunk. Közben a bosnyákokat legyőztük idegenben, míg otthon velük gól nélküli döntetlent játszottunk. És mi a helyzet a klubfutballal?

A Ferencváros februárban a Európa Konferencia Liga rájátszásában találkozott az Olimpiakosszal, ahol két 1-0-s vereséggel búcsúzott a sorozattól, amelynek későbbi győztese lett a görög csapat. Az új idényben viszont már az Európa-ligában van jelen, és eddigi teljesítménye igazán figyelemre méltó: hat mérkőzés után a tizenhatodik helyen áll, és reális esélye van a továbbjutásra.

A férfi kézilabda-válogatott az év elején zajló németországi Európa-bajnokságon kitűnő teljesítménnyel az ötödik helyezést érte el. Ezt követően márciusban sikerült kvalifikálniuk az ötkarikás játékokra, ahol a verseny végén a tizedik pozícióban zártak. A női csapat áprilisban szintén megszerezte az olimpiai részvétel lehetőségét, és Franciaországban a hatodik helyen végeztek. Az év végi közös rendezésű osztrák, magyar és svájci Európa-bajnokságon pedig bronzérmet nyertek. A februári dohai vizes világbajnokságon a férfi vízipólósok sajnos a hetedik helyen végeztek, míg a női csapat a döntőben az amerikaiakkal szemben szenvedett vereséget. Ezen a világbajnokságon Rasovszky Kristóf kiemelkedett, hiszen ő volt az egyetlen magyar, aki aranyérmet szerzett 10 km-es nyílt vízi úszásban. A júniusi belgrádi úszó-Európa-bajnokságon a magyar versenyzők lenyűgöző teljesítményt nyújtottak, összesen 12 arany-, 9 ezüst- és 10 bronzérmet szerezve. A női kézilabda Bajnokok Ligáját pedig a Győri Audi ETO KC hódította el hatodik alkalommal, miután a budapesti döntőben 30-24-es eredménnyel legyőzte a Bietigheim csapatát.

A 2024-es férfi vízilabda Bajnokok Ligáját a Ferencváros nyerte, miután hihetetlen küzdelemben 12-11-re legyőzte a tizenegyszeres bajnok Pro Reccót. Ezzel a Fradi második trófeáját vihette haza, ami igazán figyelemre méltó teljesítmény. Az idei év során a jéghokisaink is hasonló pályát futottak be: a női csapat a klagenfurti divízió I/A világbajnokságon a második helyezést érte el, ezzel egy év kihagyás után újra az élvonalba jutottak. A férfiak pedig a bolzanói divízió I/A vb-t megnyerve szintén visszakerültek az elitbe, így mindkét nem csapata sikeresen teljesítette az évet. Magyarország szempontjából az év záróeseménye a decemberi budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság volt, ahol Sárkány Zalán 800 méteren, Kós Hubert pedig 200 háton szerzett aranyérmet a Duna Arénában. Emellett két ezüstöt is hazahoztak a magyar úszók: Kós a 100 méteres háton, míg a női 4x200 méteres gyorsváltóban állhattak dobogóra. A sikerek sorát lehetne folytatni, de a kudarcokból is lenne miről beszélni – az biztos, hogy 2025 sem ígérkezik unalmasnak!

Related posts