Új generáció, hagyományos ambíciók a székelyudvarhelyi asztaliteniszező életében | Székely Sport


"Gyakorlatilag folyamatosan dolgoztunk, megállásra nem volt időnk, hiszen karácsonykor és szilveszterkor is aktívan tevékenykedtünk. Csak a kisebbek kaptak egy kis téli pihenőt" - mesélte György István, akit kedden délben értünk el telefonon Linzben.

A Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub asztaliteniszedzője megosztotta velünk, hogy a WTT Ifjúsági Világkupa (WTT Youth Contender) nyitó állomásán részt vevő Toró Dávid az idei évben korcsoportot váltott. Elhagyta az U13-as kategóriát, és mostantól az U15-ös versenyzők között méreti meg magát. A fiatal tehetség Linzben már szerdán délután megkezdte szereplését az U17-esek mezőnyében, míg csütörtökön a páros versenyszámok kerülnek a középpontba, pénteken pedig az U15-ös versenyzők következnek.

"Jól állunk itt is, hiszen jelenleg a 93. a világranglistán, míg a román ranglistát első éves U15-ösként vezeti, ez jó kezdésnek számít. Komoly célok vannak idénre is megfogalmazva,

A világkupán pedig a minél jobb szereplés, szeretnénk pár érmet idén is összeszedni. Nem szabd elfelejteni, hogy ezeken a versenyeken lehet a legtöbb ranglistapontot szerezni. Egyszóval benne akarunk lenni a körforgásban" - összegezte György.

A 2024-es év igazán fényes lehetőségeket tartogatott a fiatal székelyudvarhelyi sportoló számára. A tavalyi évet számos dobogós helyezéssel zárta, teljesítménye közül különösen emlékezetes a strasbourgi Eurominichamps megnyerése, valamint az U13-as Európa-bajnokságon elért bronzérmes csapatbeli szereplése.

az ifjúsági világkupákon elért négy ezüst- és két bronzérem, az Európa Kupákon öt elsőséget szerzett. Toró Román Kupát és Top 16-ot nyert itthon, az U13-as országos bajnokságon két bronz és egy ezüst, míg az U15-ösön két bronzérem a termése.

Ezzel kapcsolatban edzője kiemelte, hogy habár nem lehet megismételni az előző évi termést, első éves U15-ösként is arra törekszenek majd, hogy Dávid minél feljebb kússzon a ranglistán és végül itt is Top 10-es játékos legyen.

A Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub asztalitenisz szakosztálya mindig is kiemelkedett a tehetségek és a sikeres szereplés terén, ám a 2025-ös célkitűzések még ambiciózusabbak. "Minden korosztályban az országos éremszerzés a fő célunk, legyen szó egyéni vagy csapatversenyekről. Arra törekszünk, hogy még több udvarhelyi fiatal kerüljön be a válogatottba, és Dávid nyomdokain haladva újabb helyi sportolók érjék el a nemzetközi szintet. A csapatunkban olyan tehetségek vannak, akik képesek megtenni a következő lépést, így biztosak vagyunk benne, hogy izgalmas időszak vár ránk" - fogalmazta meg a jövőbeli terveket a szakosztály vezetése.

Az ősz beköszöntével a Bajnokok Ligájában és az Európa Kupában is részt vevő felnőtt csapatunk jelenleg pihenőidőszakát tölti. "Decemberben igazán megterhelő időszakon vagyunk túl. A Szuperliga február közepén folytatódik, így jövő héten újra nekivágunk az edzéseknek. Rengeteg kemény munka vár ránk, hiszen a célunk továbbra is változatlan: be akarunk jutni a playoffba és a bajnokság végén a lehető legfényesebb érmet szeretnénk elhozni" - mondta György István a beszélgetés végén.

Related posts