Új dimenziókban, grandiózus álmokkal – Beszélgetés a No Sugar formációval

Egy hosszú csend után a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar újra felkeltette az érdeklődést az erdélyi pop-rock színtéren. Az idei évüket egy igazi robbanással indították: a legjobb 32 között léptek fel A Dal című tehetségkutató műsorban. A zenekar tagjaival beszélgettünk az élményeikről, az új tagokkal való összecsiszolódás folyamatáról, világmegváltó terveikről, és arról, hogyan formálja a zenélés a mindennapjaikat. Emellett szóba került, hogy szerintük miért érdemes élőben is megtapasztalni a No Sugar koncertjeit.

Portik Lívia énekesnővel, Bereczky Botond gitáros-vokalistával, valamint Balázs Zoltán dobossal ültünk össze a No Sugar zenekar gyergyóújfalusi próbetermében. Beszélgetésünk apropóját A Dal című műsorban való szereplésük adta, ám ahogyan ez lenni szokott, történet történetet szült, így végül kiderült az is, hogy a zenekar 2010-es évek végi nagy szárnyalása után miért következett pár év csend, hogyan alakult az új felállás, és miért érezték fontosnak, hogy négy év után újra megmérettessék magukat a tehetségkutatóban.

Csak néhány nappal ezelőtt érkeztetek haza A Dal versenyéből. Milyen élményekkel gazdagodtatok Budapesten?

- Botond: Élménydús volt. Nagyon szerettük, hiszen az új tagokkal igazából még nem tudtunk túl sok időt együtt tölteni, úgyhogy ez egy jó alkalom volt az ismerkedésre, összecsiszolódásra. Persze zenéltünk már közösen, de így, hogy több napon át együtt legyünk, erre még nem volt példa. Jó tett nekünk a kint töltött idő.

2021-ben már részt vettetek A Dal versenyén. Mi inspirált benneteket arra, hogy ismét nekivágjatok ennek a kihívásnak?

- Lívia: Valójában ez a történet az én bakancslistám csúcsélménye. Négy évvel ezelőtt, amikor ott jártunk, nem tudtam igazán élvezni a pillanatot. Még nem volt tapasztalatunk a televíziózás világában, és végig idegeskedtem az egészet. Azt kívántam, bárcsak ezt a kalandot jókedvvel tudnám végigcsinálni.

Botond: Számomra ez egy bakancslistás élmény volt, de őszintén szólva ezt nem igazán osztotta meg velünk. Az igazság az, hogy nem igazán készültünk fel tudatosan erre a versenyre, és a dalunk sem kifejezetten ennek szellemében készült. Végül is azért esett rá a választás, mert ez volt az első számunk ebben az új felállásban. A nevezés határideje közeledtével, ha jól emlékszem, az utolsó pillanatok egyikében döntöttük el, hogy mégis megpróbáljuk. És az is érdekes, hogy a feleségem hívta fel a figyelmem erre a határidőre.

Többünkben megvolt az érzés a múltkori után, hogy köszönjük szépen, nekünk ebből több nem kell, de Lívia tényleg szerette volna, hogy kicsit másként is meg tudjon élni egy ilyen versenyt.

- Lívia: Akkor keserű szájízzel távoztunk. Ezen akartam változtatni. És hát össze is jött, hiszen most tényleg nagyon elégedett vagyok. Elsősorban magammal szemben voltak elvárásaim, és úgy érzem, mindent meg tudtam valósítani, amit szerettem volna. Jól sikerült az ének, a tánc, és tényleg élveztem az egészet. Visszanézve a felvételt is újra meg újra ezt érzem.

Botond: Igazából jókedvvel indultunk neki az útnak. Az volt a hitünk, hogy ha kitűzünk egy komoly célt, sokkal tisztábban fogjuk látni, hogyan alakul a közös munka az új tagokkal. A nézők csupán néhány percnyi pillanatot kaptak tőlünk a képernyőn, de a háttérben rengeteget dolgoztunk. Egy sima koncertre való felkészülés nem hasonlítható ehhez a feszített tempójú, intenzív együttléthez.

Zoltán mesélte, hogy többször is el kellett utazniuk Budapestre, ahol kisfilmeket forgattak. Ennek keretében múzeumokba látogattak el, és még korcsolyázni is kellett menniük. Valószínű, hogy ha nem lett volna ez a lehetőség, sosem tapasztalták volna meg közösen a korcsolyázás örömét. Bazi, akit valójában Basilidesz Lászlónak hívnak, korábban válogatott jégkorongozó volt, de már tíz éve nem állt korcsolyán. Képzelheted, milyen szórakoztató volt látni, ahogy két perc elteltével már úgy száguldott a jégen, mint egy mérgezett egér! Igazán emlékezetes pillanat volt, és hatalmas élmény volt ezt átélni.

- Nem gondoltátok, hogy a nagy nyilvánosság előtt, egy tévéműsor keretein belül való bemutatkozás kockázatos lépés lehet az új tagok számára, hiszen több ezer ember figyelme irányul rátok?

- Botond: Nos, volt benne egy olyan aspektus, hogy ha kiderül, hogy igazából nem igazán illünk össze, akkor nem tudjuk, mi fog következni, de a végső próba mindig az, amikor a dolgokat valóban megtapasztaljuk. Húzhatjuk ezt a kérdést jobbra-balra, de ha a szavak nem találnak, akkor jobb, ha ez minél előbb kiderül. Szerencsére azonban erről szó sem volt, és minden szempontból elégedetten tértünk haza. Bár a továbbjutás nem jött össze, a zene olyan, mint a pacalpörkölt: ízlés dolga. Mi elkészítettük azt, ami számunkra kedves volt, és nekünk ízlett is, de ez nem jelenti azt, hogy másoknak is feltétlenül az kell, hogy finom legyen.

Zoltán, te vagy az egyik legújabb tag, akit annyiszor emlegettünk már! Kérlek, oszd meg velünk, hogyan csatlakoztál a csapathoz, és mit gondolsz a légkörről, ami itt uralkodik!

Zoltán: Tavaly már volt alkalmam együtt zenélni a No Sugar tagjaival, kezdetben csak beugróként, amikor az akkori dobos éppen nem tudott ott lenni. Valahogy aztán itt ragadtam, eljöttem, zenéltem, és amikor megkérdezték, hogy maradnék-e, azonnal igent mondtam. A zenei pályafutásom már jó ideje tart, sokáig ez volt a hivatásom, de az élet később más irányba terelt, és az utóbbi években inkább hobbiként éltem meg. Most viszont nagyon vágyom egy stabil csapatra, akikkel közös célokért dolgozhatunk. Ezzel újra visszatért a zene kontinuitása az életembe: próbák zajlanak, mindig jön egy új projekt, és a dobolás ismét a mindennapjaim szerves részévé válhatott.

- Lívia: Nagyon örülünk, hogy itt maradt, mert zeneileg és emberileg is rengeteget gazdagít a csapatunkat. Olyan, mintha már hosszú évek óta velünk lenne. Furcsa belegondolni, hogy technikailag még mindig az ismerkedés szakaszában járunk.

Az új tagok és az új dal csupán a sok „új” közül az egyik izgalmas elem. A 2010-es évek végén a zenekar karrierje csodálatosan ívelt felfelé, majd hirtelen egy csendes időszak következett. Most viszont, mintha egy ugrás után térnétek vissza a közönség elé, egyenesen A Dal színpadára. Milyen élmények és gondolatok formálták ezt az évek során zajló folyamatot bennetek?

- Botond: Két évnyi szünet után most újra itt vagyunk. Ez idő alatt négy új kis jövevény érkezett a zenekar tagjainál, ami miatt kicsit vissza kellett fognunk magunkat. A kötelező fellépéseket teljesítettük, de sajnos csak néhány koncertet tudtunk adni, és új dalok is alig születtek. Most azonban úgy érezzük, hogy itt az ideje a friss kezdetnek, és újra belevágni a zenélésbe.

- Lívia: Tudtuk, hogy mivel jár: médiafény, kiadott feladat, határidők. Mint amikor a dízelmotor mínusz fokokban nehezen ugyan, de akkor is megindul, s onnan aztán nagyon megy.

Botond: Az volt a szándékunk, hogy ismét a figyelem középpontjába kerüljünk. A dalok versenyeztetése teljesen értelmetlen, és valójában nem is ez motivált minket.

A verseny véget ért számotokra, a csapat hazatért. Mi következik most? Milyen irányba haladjatok tovább?

- Botond: Visszatértünk, és most nem tervezünk megállni. A verseny eddig tartott, de elértük a kitűzött célunkat. Jelenleg új dalokon dolgozunk, és a hónap végén már stúdióba is vonulunk, hogy rögzítsünk néhányat. Belevágunk az évbe, a fellépések is formálódnak, úgyhogy minden a legnagyobb rendben halad.

- Zenélni kezdtetek, aztán mindenkinek jöttek az életébe a fontosabbnál fontosabb dolgok, így család, gyerekek, munka... Ahogy említettétek, éreztétek, hogy mikor kell takaréklángra váltani, most miből érzitek, hogy eljött a visszatérés ideje? Mit ad hozzá az mindennapjaitokhoz a színpad?

- Lívia: A színpad számomra egy varázslatos dimenzió, ahol egészen másképp tudom kifejezni magam. Itt képes vagyok átlépni a határokat, és éppen ez adja meg a teljesítményem valódi mélységét. Ez a tapasztalat nem tanulható, és szavakkal sem igazán megragadható.

- Botond: A színpadon egy kicsit másak lehetünk, mint a mindennapi életben. Mások is vagyunk, mint a hétköznap énünk. Talán ez Lívián látszik legjobban. Teljesen más személyiséggé válik.

- Lívia: A mindennapokban egy csendes kezesbárány vagyok, de ha visszanézem magam egy felvételen, mindig elcsodálkozom. Egy vérengző vadállat. Egy normális kép nem tud rólam készülni, mert folyton szökök valamerre.

- Zoltán: A színpadi létbe beleférnek olyan dolgok, amelyek a hétköznapokba nem. Nem kell 180 fokos fordulatra gondolni, de ha tényleg jó zenét akarsz csinálni, hagynod kell magad belekerülni abba, amit közvetíteni akarsz. Nem csinálok hátraszaltót a dobok mögött, de még ha nem is látszik, egy koncerten sokkal jobban el tudom engedni magam, sokkal jobban tudok élni a pillanatnak, mint bármikor máskor. Ha az ember olyan dolgot csinál, amit tényleg szívből szeret, ami már több, mint egy hobbi, annak nagyon más az égése. Ha ez nincs meg, akkor érzed igazán, mennyire fontos is. Amikor hiányozni kezd, akkor tudod, mennyit is ér valójában.

- Botond: Mindannyiunknak van egy "civil" munkája. Abban az életszakaszban, amiben mi vagyunk, nagyon sok minden vesz el időt és energiát a zenétől. Már nem húsz évesek vagyunk, hogy két zoknival nekivágjunk a nagyvilágnak, és mindegy legyen, hol alszunk, vagy alszunk-e egyáltalán menet közben. Család van, gyerekek vannak, ezzel pedig törődni kell. Eltelt egy hosszabb periódus, amikor tényleg csak ezt csináltuk. Aztán visszatértünk a próbaterembe. Felvettem a gitárt, és érezni kezdtem a bizsergést. Érezni kezdtem, hogy valami hiányzott. Ez volt az, csak nem tudtam megfogalmazni. És újra jött az az önfeledt boldogság, amit a zene okoz. Ez döbbentett rá arra is, hogy a mindennapok nemcsak elvesznek a zenétől, hanem hozzá is adnak: ezek mutatják meg a valódi értékét. Azt, hogy mennyire fontos is nekem. Ez sokat számít.

Milyen izgalmas elképzelések bontakoznak ki a nagy visszatérés évére?

- Botond: Legalább három-négy új dalt ki kellene adni. Meg szeretnénk tölteni a koncertnaptárat, és pótolni kell mindazt, ami kiesett. Jó volna eljutni minél több helyre, minél több emberrel megismertetni azt, amit csinálunk. Ez nem könnyű, de legalább nehéz.

Zoltán: Igazán kihívásokkal teli, de nem ez az, amire a figyelmünket kellene összpontosítanunk. A csapatunk összekovácsolódott, vidám hangulatban, komolyabb nézeteltérések nélkül játszunk, és szárnyalunk a céljaink felé olyan lendülettel, hogy szinte esélyünk sincs panaszra a nehézségek miatt.

Lídia: A zeneiparban hatalmas a zűrzavar. Ha egyszer kikerülsz a figyelem középpontjából, nagyon nehéz visszajutni oda. Kétszer annyi energiát kell belefektetni, ha azt szeretnéd, hogy ismét ránk figyeljenek. Itt jön a közösségi média, ami egy igazi mumus. Folyamatosan posztolni, posztolni, posztolni, és szinte minden tevékenység közben azon töprengeni, hogyan tudnál belőle tartalmat készíteni. Én nem vagyok az a típus, aki mélyen elmerülne ebben az online világban, de tanulom, mert muszáj. Az agyamnak rá kell állnia erre a ritmusra.

- Botond: Ma már nem elég csupán tehetséges zenésznek lenni. Egy ismerősöm egyszer azt mondta, hogy a zenekari próbák felének szinte elengedhetetlen része lett, hogy a csapat megtervezze, hogyan és miként jelenik meg az online világban a következő napokban. Az online jelenlét már szerves részét képezi az előadóművészi életnek.

Nem árthat a zene minőségének, ha ez így folytatódik?

Botond: Nos, ami elvonja a figyelmet a zenéről, az valójában nem sokat segít, tehát bizonyos értelemben talán igen, inkább hátráltatja a dolgokat.

Zoltán: Célunk az, hogy kiegészítsük a zenét, és ne annak alapját változtassuk meg. Tehát nem az a lényeg, hogy a meglévőből elveszünk, hanem hogy valami új, értékes elemet hozzunk az élményhez.

- Ti mit gondoltok, miért érdemes belemerülni a No Sugar zenéjébe? Milyen különleges élményeket nyújthat számunkra?

-Lídia: Na, ez például lehetne egy poszt. Mondják el a véleményüket a követők. Viccet félretéve azt hiszem, a mi erősségünk a koncert, az élő fellépés. Nekünk a színpad az otthonos közeg, sokkal jobban érezzük magunkat, mint például a stúdióban. Közönségcentrikusak vagyunk, és úgy látjuk, minden fellépés után vannak olyanok, akik jönni akarnak a következőre is.

- Botond: Mi szeretjük, amit csinálunk. Lehetne rá jelzőket mondani, de ha össze kellene sűríteni egy szóba, akkor az a buli lenne. Szerintem mi nagyon tudunk bulit csinálni. És talán ez épp azért van, mert mi is végig bulizzuk a saját koncertünket. A közönség ezt érzi. Átragad rá.

- Zoltán: Hajlamos vagyok arra, hogy egy koncertet túlságosan szakmai szempontból közelítsek meg, ami miatt gyakran nem tudom igazán élvezni az eseményt. De most itt vagyok a színpadon, és az egyetlen dolog, ami számít, az az, hogy jól érezzem magam. Ha ez megvan, akkor a zenei minőség is automatikusan rendben lesz. Mindenkinek szüksége van egy igazán jó bulira, függetlenül attól, hogy a hangszerek melyik oldalán helyezkedik el.