Húsvét után - Hol tartunk most, kedves, régimódi olvasóink? | Demokrata

Szikrázó napsütésben érkezünk meg a Hollókő fölé magasodó domboldalra, ahonnan nemcsak a várra nyílik csodálatos kilátás, hanem a világörökség részét képező bájos nógrádi falucskára is, s ahova most felhallatszik a völgyben csattogó karikás ostorok hangja és a népzene, amit a húsvét alkalmából felállított színpadon játszik egy banda.

A tömeg dinamikusan mozog felfelé és lefelé: azok, akik már átélhették a magyar vidék húsvéti hagyományainak varázsát és az ünnepi hangulat igazi esszenciáját, hazafelé tartanak, szívükben hazaszeretettel, arcukon a boldogság piros fénye. Eközben azok, akik még csak most készülnek felfedezni ezt a különleges élményt, a központ felé veszik az irányt. A jellegzetes zsindelytetős, tornácos parasztházak udvarain kürtőskalács, friss lepények és igazi palóc ínycsiklandóságok várják a látogatókat, másutt kézműves termékek, népi játékok és az ősi magyar mesterségek képviselői kínálják bemutatóikat, lehetőséget adva arra, hogy elmerüljünk nemzeti örökségünk gazdagságában, és magunkba szívhassuk mindazt, ami identitásunk és értékrendünk alapját képezi. Sétánkat nem tudjuk megúszni, hiszen a macskaköves, szűk utcácskák egyikén hirtelen egy csapat locsolkodni készülő legény lép az utunkba. Meghatottságtól könnyes szemmel figyeljük, ahogy vidáman népdalokat énekelnek, miközben pörgetik a gyönyörű, népviseletbe öltözött helybéli lányokat, akik őszinte mosollyal és természetesen állnak sorba, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepének másnapján, a régi hagyományok szerint, friss víz záporával öntözzék meg őket. Amint ezt a jelenetet figyelem, elgondolkodom: vajon lesznek-e még ilyen, a hagyományainkat büszkén őrző magyarok, amikor a gyermekem eléri ezt a korosztályt, mint ezek a gyökereikre, családi és nemzeti múltjukra büszke fiatalok?

Már-már sikerül megnyugtatnom magam, amikor néhány órával később, a hazafelé tartva, a Facebookot böngészve kéretlenül elém ugrik Cseh Katalin húsvéti üzenete. Kíváncsian felhangosítom a telefont, de már az első néhány másodperc után világossá válik számomra, hogy hibát követtem el. Érzem, ahogy a szívverésem gyorsulni kezd, és a gyomromban is feszültség növekszik, hiszen a Momentum Mozgalom alapítója éppen arról beszél, miért szükséges véget vetni azoknak a szörnyű, a nőknek kellemetlen és megalázó hagyományoknak, mint a húsvéti locsolkodás.

"Húsvétfő érkezett, ami számunkra, nők számára, egy újabb alkalom arra, hogy a tradíciók terhe alatt cipeljük a mindennapjainkat. Vannak olyan hagyományok, amelyekhez érdemes ragaszkodni, de bármikor dönthetünk úgy, hogy egyeseket elengedünk. Nem minden hagyomány tükrözi a szépséget!"

- fogalmaz a Magyarországot politikai, ideológiai alapon elítélő európai parlamenti támadásokhoz egykor lelkesen asszisztáló jelenlegi országgyűlési képviselő.

Rövidesen világossá válik, hogy nem ő az egyedüli, aki a politikai haszonszerzés érdekében, az új célcsoportok megnyerése céljából a húsvéti hagyományainkat használja fel, vagy inkább mondhatni, manipulálja. Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért egykori társelnöke, aki szintén a balliberális oldal egyik prominens alakja, szintén beállt a sorba, hogy támogatókat toborozzon. Ő, férfi létére, kissé visszafogottabb megközelítéssel élt, és egy alternatív forradalomra hívta fel a figyelmet a közösségi médiában: javaslatot tett arra, hogy a feltámadás ünnepe egy nappal tovább tartson, és "húsvét kedden" a nők is locsolják meg a férfiakat.

E két esemény láttán az ember joggal gondolhatja, hogy már nem érheti újabb meglepetés. De a valóság mindig tartogat meglepetéseket, és ezúttal sincs ez másképp. Felbukkan ugyanis a komáromi Monostori Erőd programajánlója, amely menedéket kínál azoknak az üldözött antikeresztény hölgyeknek, akik a férfiak ünnepi kedvessége miatt kétségbeesetten kerülik a kölnivizet, amit a tökéletes frizurájukra szeretnének fújni. Kétségtelen, hogy a helyzet abszurditása új dimenziókat nyit meg a meglepetések világában.

Nos, kedves, a múlt ködébe vesző hagyományokhoz ragaszkodó olvasóink, itt tartunk most. A locsolkodás már rég nem számít divatosnak, sőt, sokan úgy vélik, hogy ez az egyenjogúságot semmibe vevő, a nőket zaklató barbarizmus. Ezért is alapvető, hogy ha már a betiltásukra nincs lehetőség, legalább legyenek olyan erős bástyák, ahol azok, akiket az ilyen elavult szokások sújtanak, egy napig biztonságban érezhetik magukat. Eközben a férfi társadalom, mely a világ számos problémájáért felelős, legyen képes megosztani azt a terhet, amit az ilyen régimódi rituálék ráerőltetése a modern, internacionalista eszmékért küzdő feministákra ró.