Így szórakoztak ükapaik a hideg téli hónapokban.
A Betlehemezés és más téli játékok című kiállítás színesen mutatja be a téli ünnepkört az 1800-as évek végétől az 1960-as évekig. A Müpában megtekinthető tárlaton nemcsak a szorosan karácsonyhoz köthető népszokások elevenednek meg, hanem a tél egyéb szokásai, hagyományai is, például a Mikulás-járás, vagy a Luca-napi kotyolás.
"Manapság úgy tekintünk a betlehemezésre, mint a gyerekek "játékára", gyerekek által gyakorolt szokásra, azonban, noha jellemzően gyerekcsoportok is jártak betlehemezni, felnőtt férfiak szokása is volt a betlehemezés, és a fényképek arról árulkodnak, hogy ilyenkor minden szereplőt - Máriát és az angyalt is - férfiak játszottak" - mondja az Indexnek Gebauer Hanga, a Néprajzi Múzeum muzeológusa.
Magyarországon a betlehemezés egy rendkívül gazdag és változatos népszokás, amely a különböző földrajzi területeken sajátos formákat ölt. A legismertebb változata az élő szereplős előadás, ám sok helyen, különösen a Felső-Tisza vidékén és a Balaton környékén, a bábtáncoltató betlehemes hagyománya is elterjedt. Itt a szereplők egy templom formájú, színes papírból és falécekből készült betlehemet hoznak magukkal, amely belül csodás díszítéssel büszkélkedik. A házakhoz érve gyertyát gyújtanak, majd a bábok segítségével adják elő a karácsonyi történeteket, varázslatos atmoszférát teremtve a közönség számára.
Gebauer Hanga szavaival élve, a templom formájú betlehemek használata már az élőszereplős betlehemes játékok során is megfigyelhető volt. A Néprajzi Múzeum gazdag gyűjteménye számos, kívül-belül csodásan díszített betlehemet őriz, amelyek restaurálása a 2010-es évek elején történt. E különleges alkotásokat a múzeum budapesti, Kossuth téri épületében egy látványos kiállítás keretében mutatták be a nagyközönségnek. Ezen kívül egy részletes gyűjteményi katalógus is készült, amely lehetővé teszi, hogy a látogatók apró részletekig megismerjék e művek történetét és jelentőségét.
A Betlehemezés és más téli játékok című kiállítás színesen mutatja be a téli ünnepkört - mind földrajzilag, mind pedig nemzetiségileg -, az ünnepi időszakot az 1800-as évek végétől az 1960-as évekig. A Müpában megtekinthető tárlat így nemcsak a szorosan karácsonyhoz köthető népszokások elevenednek meg a felvételeken, hanem az egyéb szokások is, például a Mikulás-járás, vagy a Luca-napi kotyolás.
Földrajzilag a fényképek az egész Kárpát-medence területét felölelik, nemzetiségek szempontjából pedig találkozhatunk román kolindálókkal és turkajárókkal, szlovák jaslicskárokkal, német krisztkindlizőkkel, bunyevác betlehemesekkel, de megjelennek különböző néprajzi csoportok is, mint a matyó betlehemesek, a bukovinai székely csobánolók, vagy a moldvai csángó betlehemesek is.
A Néprajzi Múzeum szakértője rávilágít arra, hogy a betlehemezés hagyománya területenként eltérő hangsúlyokat kapott a karácsonyi történet különböző elemeire. A Dunántúlon például a pásztorok jelenetei domináltak, míg Erdélyben a Szentcsalád szálláskeresése került a középpontba, a felvidéki vidékeken pedig a napkeleti bölcsek Heródeshez való találkozása volt a kiemelkedő téma. Mindezek a különbségek gazdagítják a betlehemezés kultúráját és mélyebb betekintést nyújtanak a helyi hagyományokba.
A betlehemezés hagyományos színpadán számos regionális variáció bontakozott ki, ahol különleges karakterek is megjelentek. Például a felső-Tisza vidékén és az alföldi tájakon a betyár vagy a huszár figurája is felbukkant, gazdagítva ezzel a színdarabot. A humor sem maradhatott el: a pásztorok tréfás párbeszédei színesítették az előadást, és az angyal latin szavainak félrehallása mindig megmosolyogtatta a nézőket. A fiatalabb pásztorok szellemes évődése az öreggel, aki nagyothalló volt, szintén hozzájárult a mulatsághoz, hiszen a vicces félrehallásai igazi nevetésre fakasztották a közönséget.
Miért is énekeltek és kántáltak az emberek a karácsonyt megelőző éjszakán? Gebauer megközelítése szerint ez alapvetően egy jókívánságmondó, házaló népszokás, amelynek keretében a kántálók élelmiszer-adományokat gyűjtöttek. Ha tehát a jelenség mögötti indítékokat vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a háziak köszöntése és a jókívánságok kifejezése áll a szokás középpontjában, emellett pedig az adománygyűjtés is fontos szerepet játszik. Ezeket az adományokat gyakran közösen, karácsonyi bálok és összejövetelek során élvezték el, így a hagyomány nemcsak a szolidaritásról, hanem a közösségi élményekről is szól.
A karácsonyi kántálásnak valóban a 24-e délután, illetve az este, éjszaka volt a fő ideje. Kora délután a gyerekek, késő délután a fiatalok, késő este a házas emberek jártak, de volt, ahol már korábban az adventi időben is kántáltak, illetve - elsősorban a kalotaszegi falvakban - karácsony napjain végig kántáltak, ami ekkor már összekapcsolódott a névnapi (István, János) köszöntő kántálással, jókívánság mondással is.
A Néprajzi Múzeum fotógyűjteménye lenyűgöző módon tükrözi, hogy a tél örömeihez nem volt szükség különleges felszerelésekre ahhoz, hogy a gyerekek, de akár a felnőttek is élvezhessék a havat és a jeget. A felvételeken egyszerűen megépített szánkók és fakutyák mellett főként korcsolya nélküli gyerekek tűnnek fel, akik botokkal lökdösve és hajtva magukat száguldanak a hóban vagy a jégen. Emellett a fotók között feltűnnek a hagyományos sílécek, korcsolyák, vagy éppen ezek alternatívái, mint a fából készült fatalpak is, amelyek mind hozzájárultak a tél varázsához.
A téli időszak sajátos munkái közé tartozik a nádvágás, a téli fakitermelés, valamint a hóval borított tájon való lóval történő faelvontatás, amelyet számos fénykép örökít meg. Ezen kívül sok felvétel dokumentálja a jeges halászat izgalmait, valamint a jégvágás és jéggyűjtés hagyományos módszereit is.
Gebauer Hangát arról is kérdezzük, hogy a betlehemezés hagyománya hogyan alakult az elmúlt 20 évben. Megfogalmazása szerint erre egy olyan szokáskutató tudna válaszolni, aki a jelenkor és közelmúlt betlehemezési szokásait kutatja.
Azt vettem észre, hogy a betlehemezés hagyománya a hetvenes és nyolcvanas években főként a templomi betlehemes játékok keretein belül élt tovább. Ekkor már nagyrészt elveszítette korábbi, falusi házaló és adománygyűjtő jellegét. Ugyanakkor már a '80-as évek elején megjelentek városi értelmiségi kezdeményezések, amelyek célja a házaló betlehemes szokás rekonstrukciója és újjáélesztése volt. Ezen kezdeményezések keretében néhány család összefogott, és egymás otthonaiban betlehemeztek, így újraélesztve ezt a szép hagyományt.
Gebauer Hanga megfogalmazása szerint napjainkban is ismerünk hasonló kezdeményezéseket. Emellett az újjáéledő cserkészmozgalom hozzájárult ahhoz, hogy a házaló betlehemes hagyomány újraéledjen, így az egyházi iskolák keretein belül, "intézményesített" formában ma is népszerűvé vált.
