Gašpar véleménye szerint a kormányzásra elegendő lehet akár 76 képviselő is. | ma7.sk


Ezt a kijelentést az STVR "5 perc múlva 12" című műsorában tette. A műsorban az elmúlt napokban tapasztalt parlamenti határozatképtelenséget nem kívánta kormányválságként definiálni.

- hangsúlyozta Gašpar, a Rudolf Huliak vezette Nemzeti Koalíció párt három képviselőjére utalva (a Szlovák Nemzeti Párt színeiben kerültek be a parlamentbe).

Gašpar arra számít, hogy Huliak képviselő és két társa leteszik követeléseiket az asztalra. Robert Fico miniszterelnöknek a közösségi hálón tett kijelentéseit, miszerint megoldást kell találni arra, hogy Huliakék a kormánykoalíció szerkezetének megváltoztatása nélkül részesei legyenek a hatalomnak, Gašpar úgy értelmezi, hogy ha a három képviselő visszatérne az SNS frakciójába, amelyet például SNS és Független jelölteknek hívnának, akkor ezen a platformon lehetne tárgyalni Huliakék miniszteri posztjáról. Gašpar arra is számít, hogy elfogadják az állami költségvetést.

Viliam Karas, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke viszont nem biztos abban, hogy a jelenlegi helyzet nem kormányválság.

- tette hozzá az ellenzék esetleges támogatásáról. Karas azt is hangsúlyozta, hogy szerinte a helyzet megérett arra, hogy bizalmi szavazást kezdeményezzenek a kormányról.

Related posts