Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a válások után elengedhetetlen a békülés és a támogatás nyújtása a családok számára. Szerinte a szeretet és a megértés kulcsszerepet játszik abban, hogy a családtagok közötti feszültségek enyhüljenek, és a nehéz időszakokban

Idén indult útjára a havonta megjelenő folyóirat, mely az egyházat és a világot érintő fontos témákkal foglalkozik, és amelyben maga a pápa válaszol egy-egy olvasó levelére. Ezúttal az elvált édesapa, Giorgio tanúságtételét, és a Szentatya bátorító sorait olvashatjuk benne: kölcsönös tiszteletre és irgalmas igazságosságra inti az elvált feleket. A gyerekeket ne használják túszként a szülők, szeressék és óvják őket, ne manipuláljanak ajándékokkal.

Olyan közegre van szükség, ahol a reményt erősítik, mely megszabadít minket a rossztól. Az emberi kapcsolatok kulcsa a szív - írja a pápa a Szent Péter-tér folyóirat új számában, válaszolva a római édesapa levelére, akinek a válás felforgatta az életét. Csak családjaink szívéből kiindulva sikerül majd a különféle intelligenciákat és akaratokat egyesíteni és összebékíteni, hogy a Lélek úgy vezessen minket, mint testvérek hálózatát, ugyanis a megbékélés a szív feladata. Ez a társadalmi csoda pedig csak akkor lehetséges, ha szívünket Krisztus szívéhez igazítjuk, mert csak így állíthatjuk és előzhetjük meg a családon belüli erőszakot - fejti ki válaszában a pápa.

Giorgio története egy különleges utazás, amely a szenvedély és a kitartás jegyében zajlik. Egy kis olasz faluban született, ahol a napfény mindig aranyszínűre festette a tájat, és a levegő tele volt az olajfák és a citromfák illatával. Giorgio gyermekkora óta vonzódott a művészetekhez, különösen a festészethez. Minden szabad pillanatát a vászna előtt töltötte, miközben a helyi mesterek technikáit figyelte. Ahogy felnőtt, Giorgio elhatározta, hogy megvalósítja álmát, és elhagyja a falut, hogy nagyvárosi művészként keressen elismerést. Róma forgatagában rengeteg kihívással kellett szembenéznie, de a szívek és a vágyak városában megtalálta a saját hangját. Műveivel egyedi stílust alakított ki, amely ötvözte a hagyományos olasz motívumokat a modern kifejezési formákkal. Giorgio nemcsak a festészetre, hanem az emberekre is nagy hatással volt. Szerette volna, ha a művészete nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem érzéseket és gondolatokat is ébreszt. Kiállításai során a látogatók nem csupán nézők voltak, hanem résztvevők is, akik felfedezhették saját történeteiket a képekben. Az évek során Giorgio munkássága nemcsak Olaszországban, hanem világszerte elismertté vált. De ő mindig emlékezett gyökereire, és hű maradt ahhoz a kis falusi közösséghez, ahol minden elkezdődött. Minden évben visszatért, hogy a fiatal tehetségekkel megossza tudását és inspirációját. Giorgio története tehát nem csupán a siker útjáról szól, hanem a szenvedély, a közösség és az önkifejezés erejéről is. Művészete egy híd a múlt és a jövő között, amely emlékeztet minket arra, hogy bármilyen távol is kerülünk, a gyökereink mindig velünk maradnak.

Giorgio a Szentatya elé tárja szívfájdalmát, mesélve arról a nehéz útról, amelyet öt év házasság után bejárt, amikor feleségétől elválva egy leánygyermeket neveltek. Felesége, új kapcsolatának hatására, útlevelet kért a bírótól, hogy Athénba költözhessenek új élettársával, aki görög származású volt. A bíró azonban elutasította a kérésüket. Néhány héttel később Giorgio életét drámai fordulat alakította: letartóztatták, amikor a rendőrség kábítószert talált az autójában, miközben a lánya vele volt. "A börtön falai között sokat imádkoztam Pietrelcinai Pio atyához" - árulta el az apa. Nyolc nappal később, a csodák erejével, az igazság napvilágra került, és őt szabadon engedték. Ezt követően azonban a volt anyósát és két bűntársát elítélték. Giorgio a pápa előtt feltárja lelkének mélységeit, elmesélve, hogyan alakította át az átélt fájdalmat és megbecsülést mások iránti szeretetté, legyőzve a gyűlöletet és a bosszúvágyat. "Az egyetlen utat választottam, ami megmentett engem, az volt, hogy másokat is bevontam a harcunkba, hogy elérjük azokat a családjogi reformokat, amelyek biztosítják az elvált szülők gyermekeinek jogait, hogy szabadon szerethessék szüleiket és nagyszüleiket." Most Ferenc pápához fordul, kérve, hogy segítsen megvédeni a gyermekek elidegeníthetetlen jogát a szeretetre, és hangsúlyozza, hogy meg kell állítani az erőszakot, amelyben a gyerekek eszközként szerepelnek a veszekedésekben, zsarolásokban és elnyomásokban – olyan tragédiákhoz vezetve, mint a családi drámák, gyilkosságok és öngyilkosságok.

**Békéről szóló tanúságtétel** A béke egy olyan kincs, amelyet sokan keresnek, de kevesen ismernek igazán. Az életünk során gyakran találkozunk feszültségekkel és konfliktusokkal, de a béke nem csupán a háború hiányát jelenti; sokkal inkább egy belső állapot, amely lehetővé teszi számunkra, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal és másokkal. Egy emlékezetes pillanatban, amikor a világ zűrzavara körülöttem zajlott, rájöttem, hogy a béke nem a külső körülmények függvénye, hanem a szívünk mélyén rejlő választás. Ekkor döntöttem úgy, hogy a béke nagykövetévé válok – nemcsak mások számára, hanem magamért is. A béke megteremtése kezdetben apró lépésekkel indult: mosoly, kedves szó, vagy akár egy egyszerű segítségnyújtás. Ezek a kis gestusok láncreakciót indítottak el, amelyben mások is elkezdtek figyelni a környezetükre, és ők is békésen cselekedtek. A béke tehát nem csupán egy állapot, hanem egy aktív folyamat. Megtanultam, hogy a megértés és az empátia kulcsfontosságúak. Amikor megpróbáljuk megérteni mások nézőpontját, egy hidat építünk a különbözőségek fölött. Ez a híd pedig lehetőséget ad arra, hogy közösen keressük a megoldásokat, amelyek mindannyiunk számára elfogadhatóak. Ma már tudom, hogy a béke nem csupán egy álom, hanem egy elérhető cél, amelyért érdemes küzdeni. Az én tanúságtételem arról szól, hogy mindannyian képesek vagyunk arra, hogy a béke magvait elhintjük a mindennapi életünkben. Együtt, szeretettel és tisztelettel egy olyan világot építhetünk, ahol a béke nem csupán vágy, hanem valóság.

"Giorgio története egy különleges utazás, amely a szenvedély és a kitartás jegyében zajlik. Egy kis olasz faluban született, ahol a napfény mindig aranyszínűre festette a tájat, és a levegő tele volt az olajfák és a citromfák illatával. Giorgio gyermekkora óta vonzódott a művészetekhez, különösen a festészethez. Minden szabad pillanatát a vászna előtt töltötte, miközben a helyi mesterek technikáit figyelte. Ahogy felnőtt, Giorgio elhatározta, hogy megvalósítja álmát, és elhagyja a falut, hogy nagyvárosi művészként keressen elismerést. Róma forgatagában rengeteg kihívással kellett szembenéznie, de a szívek és a vágyak városában megtalálta a saját hangját. Műveivel egyedi stílust alakított ki, amely ötvözte a hagyományos olasz motívumokat a modern kifejezési formákkal. Giorgio nemcsak a festészetre, hanem az emberekre is nagy hatással volt. Szerette volna, ha a művészete nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem érzéseket és gondolatokat is ébreszt. Kiállításai során a látogatók nem csupán nézők voltak, hanem résztvevők is, akik felfedezhették saját történeteiket a képekben. Az évek során Giorgio munkássága nemcsak Olaszországban, hanem világszerte elismertté vált. De ő mindig emlékezett gyökereire, és hű maradt ahhoz a kis falusi közösséghez, ahol minden elkezdődött. Minden évben visszatért, hogy a fiatal tehetségekkel megossza tudását és inspirációját. Giorgio története tehát nem csupán a siker útjáról szól, hanem a szenvedély, a közösség és az önkifejezés erejéről is. Művészete egy híd a múlt és a jövő között, amely emlékeztet minket arra, hogy bármilyen távol is kerülünk, a gyökereink mindig velünk maradnak. a béke tanúságtétele, mely bátorít minket a háborúktól, gyűlölettől lángoló világban, amelyre a remény drámai válsága felel, ami mindenki előtt nyitott" - írja válaszában a Szentatya. Saját - akár érzelmi - érdekeink nevében erőszakkal élünk és letapossuk egymást, mert így akarjuk saját jólétünket építeni, holott ezzel ártunk magunknak. Ez történik a világszintű megszállások és konfliktusok esetén is, mint ahogy a személyes vagy családi életünkben. A pápa Giorgio javaslatát megosztva annak a kívánságának ad hangot, hogy szülessenek egyre megfelelőbb törvények, melyek az elvált szülők gyermekeinek lehetővé teszik a találkozást, az érzelmi és szeretetteljes fejlődést valamennyi családtagjukkal.

Fontos, hogy segítséget nyújtsunk a nehéz helyzetbe került családoknak.

A Szent Péter-tér folyóirat hasábjain megjelent válaszában Ferenc pápa arra szólítja fel a keresztény közösségeket, hogy álljanak a szenvedő családok mellé, biztosítva, hogy a gyerekek soha ne váljanak szüleik önzésének túszaivá. Az önzés, mint egy árnyék, gyakran megbújik az emberi szívben, eltorzítva azt, ami igazán szép. A Szentatya hangsúlyozza, hogy a szülőknek el kell kerülniük, hogy gyermekeiket manipulálják, helyette inkább szeretettel és védelemmel kell körülvenniük őket. Figyelmeztet arra is, hogy az ajándékokkal való zsarolás csak illúziót teremt, ami elszakíthatja a gyerekeket a másik szülő szeretetétől. Az ilyen gesztusok csupán a szeretet álcái, amelyek elveszik a valódi érzelmek hitelességét. Ferenc pápa arra buzdítja a szülőket, hogy válasszák a tiszteletet, a gyengédséget és az irgalmas igazságosságot, elkerülve a bosszút és a sértődést. Kiemeli, hogy olyan közösségi hálózatokat kell létrehozni, amelyek képesek terjeszteni a reményt, megszabadítva minket a káros kötelékektől, lehetővé téve a gyógyulást és a rossz jóvá tételét.