Az "Új Róma" felemelkedése: egy új korszak hajnalán A történelem folyamán számos város és birodalom emelkedett fel és tűnt el a süllyesztőben, de az "Új Róma" megjelenése olyan szimbolikus jelentőséggel bír, amely a múlt dicsőségét és a jövő ígéreteit eg
A rómaiak január elején a kétarcú Janus istent tisztelték, aki a kezdetek, a kapuk és az átmenetek szimbóluma volt. E jeles alkalommal az új év beköszöntét ünnepelték, amely lehetőséget adott a megújulásra és a jövőbeli reményekre.
A történészek körében nem újdonság, hogy az i. sz. 3. század a Római Birodalom számára sötét korszakot hozott el. Ezt az időszakot a harmadik századi válság néven ismerjük, amely során a birodalom fennmaradása egyre inkább kérdésessé vált. A gyorsan egymást követő császárok, a barbár törzsek folyamatos inváziói, valamint a mindennapi életet megkeserítő gazdasági problémák mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Római Birodalom sorsa a pusztulás szélére kerüljön. Az események láncolata olyan méretű kihívások elé állította a birodalmat, amelyek komolyan megkérdőjelezték annak stabilitását és jövőjét.
Diocletianus császár (284 - 305) jelentős átalakításokat hajtott végre a korábbi politikai struktúrában, amelynek során először egy augusztusnak nevezett társcsászárt állított maga mellé, majd két caesarnak titulált további társuralkodót is kinevezett. Ezzel a lépéssel létrehozta a tetrarchiát, amely a négy uralkodó közös irányítását jelölte, és új alapokra helyezte a birodalom politikai életét.
A négy tetrarcha i. sz. 300 körül készült ábrázolása a velencei Szent Márk-székesegyházban
Diocletianus Nicomediából kormányozta az országát (ma Izmit, Törökországban), társuralkodói Mediolanumból (a mai Milánó), Sirmiumból és Treveriből (a mai Trier). Ezek a városok elkezdtek felzárkózni az egykor volt fővároshoz, Rómához, számtalan építkezés jellemezte ezt a korszakukat, amely azonban túl rövid ideig tartott ahhoz, hogy elődjükhöz hasonló fényes múltú metropolisszá váljanak.
A diocletianusi reformok egy időszakra stabilitást hoztak a birodalomba, mivel a császár nem csupán a vezetői struktúrát alakította át, hanem jelentős szervezeti és gazdasági intézkedéseket is bevezetett. Diocletianus meggyőződése volt, hogy a hatalom békés átadásának legmegbízhatóbb módja, ha előre kijelölt időpontban lemond a trónról, és ezt követően a maga mellé emelt caesarnak adja át a címet.
Diocletianus és társcsászára 305-ben végrehajtották a trónváltást. Az ő helyüket a két korábbi caesar foglalta el, melléjük pedig két új caesar került, így a hatalom új arcokat kapott. A kijelölésen alapuló öröklési rendszer következtében azonban két ambiciózus férfi, Maxentius és Constantinus, kirepült a lehetőségek köréből, és hoppon maradtak.
