Az állam hátat fordított a kiszolgáltatott gyermekeknek, elengedve azokat a kezdeményezéseket, amelyek védelmükre és támogatásukra irányultak.

Egy évvel ezelőtt a kegyelmi botrány hatalmas szenzációt keltett, ám azóta a részletek homályban maradtak. Friss információk szerint az ügynek "nincs relevanciája" – legalábbis ezt állítja azóta leváltott Novák Katalin. De ez az állítás felvet egy fontos kérdést: valóban figyelmen kívül hagyhatók azok a gyerekek, akik 117 ezer fős csoportot alkotnak, és akiket fájdalmas múlt, elviselhetetlen jelen és egy jövőbeli bizonytalanság sújt? Az ő sorsuk egyértelműen nem kapja meg a szükséges figyelmet a döntéshozók részéről. A Fogd a kezem című dokumentumfilm középpontjában éppen ez a téma áll, amelyet Both Gabi annyira meghatónak talált, hogy könnyekkel a szemében nézte végig a Filmszemlén.

Már az első pillanatokban előkerültek a zsebkendők, amikor a "Fogd a kezem" című film rendezője, Simo Lakatos Barna, megosztotta saját történetét. A film láthatatlan főszereplői, az egykori állami gondozottak sorsához hasonlóan, ő is írt egy levelet, amelyben kifejtette, hogy ez a film akár az ő életéről is szólhatna, hiszen az első négy évét ő is a gyerekvédelmi rendszerben töltötte. Szerencsésen alakult a sorsa, mert egy valaki megfogta a kezét, és lehetőséget adott számára, hogy emberhez méltó, boldog életet élhessen.

A film középpontjában Labovszky Tamara szociális munkás mindennapjainak bemutatása áll, amely egyfajta dokumentarista keretet ad a történetnek. Tamara már tizenöt éve dolgozik gyermekvédelmi szakemberként, gyámként, és az ő kezdeményezése révén született meg ez a fontos filmes alkotás. Célja nem csupán az, hogy rávilágítson a gyermekvédelmi rendszer kihívásaira és a benne dolgozók nehézségeire, hanem hogy teret adjon a szakmai párbeszédnek is, amely elengedhetetlen a gyerekvédelem jövője szempontjából. Remélhetőleg a film által a döntéshozók is felfigyelnek ezekre a kérdésekre, még akkor is, ha számukra nem mindig tűnik fontosnak a téma, különösen olyan esetekben, amikor egy gyermekvédelmi szakember múltjában kényes kérdések merülnek fel, mint például a pedofília miatti elítélés.

Az amúgy is totálisan kivéreztetett gyerekvédelmi rendszernek sajnos még sokkal rosszabb lett a helyzete a kegyelmi botrányt követő látszatintézkedés után, mert az életvitel vizsgálata, amit rendeletileg kötelezővé tettek a szakemberek között, sokuknál végleg kiverte a biztosítékot.

Ezáltal a szakellátásban még kevesebb elkötelezett munkatárs maradt, ami azt jelenti, hogy még több fiatal küzd a gyenge gyermekvédelmi rendszer következményeivel, és senki sincs, aki támogassa őket a nehézségekben.

A forráshiány, az alulfizetettség, a totálisan átláthatatlan, abszolút bürokratikus és kifejezetten bosszúálló, átpolitizálódott rendszer mára az elkötelezett, évtizedek óta a gyerekvédelemben dolgozók többségét is elüldözte az állami szektorból.

Dr. Gyurkó Szilvia, elismert gyerekjogi aktivista, már egy évtizede osztja meg egyre sötétebb tónusú írásait a WMN platformján. Nemrégiben, a tizedik születésnapunkra készülve, összeállítottam egy tematikus LISTÁT a cikksorozatunkhoz. Ajánlom, hogy nézzétek meg, hiszen sajnos a romló tendencia világosan kirajzolódik benne.

A filmben Labovszky Tamara mindennapjainak egy szokványos pillanatait követhetjük nyomon: amint kávét készít, felöltözik, és elindul a munkahelyére, közben pedig megosztja velünk a film születésének hátterét. E mögött a folyamat mögött a forráshiány és az ingyenes munkavégzés áll, valamint a közösségi összefogás, ami manapság már szinte minden olyan kezdeményezés alapja, amely Magyarországon értéket képvisel.

Tamara napjának nyomon követése során Szigethy S. Eszter, a narrátor, részleteket olvas fel az egykori gondozottak leveleiből, akiket Tamara megkeresett, hogy feltegyen nekik néhány kérdést. Ezek a kérdések a gyermekkori fájdalmas élményeikre, álmaikra és a jelenlegi életükre vonatkoznak. Eszter hangja szinte érzelemmentes, mintha nem kívánná, hogy a nézőkben bármiféle érzelmi reakciót keltsen; a levelekben található mondatok olykor annyira súlyosak, hogy még a "lehellet is megszegik". Minden egyes szó a fájdalom, a kirekesztettség és a reménytelenség árnyékát hordozza, miközben a vásznon néha álomszerűen szép, gyönyörűen megkomponált jelenetek bontakoznak ki előttünk.

A film készítői által megfogalmazottak szerint:

Ez a film a szerelem gyümölcse. A szeretet és a fájdalom keverékéből született. Hiteles, mert nem bírál, csupán bemutatja az élet árnyalatait.

[...] A gyerekről és a gyermeklétről szól, az önfeledt fogócskáról és mosolyokról a romok között. Tamaráról szól, a kitartásról és a mindennapok tragédiái közötti folyamatos megújulásról. Erőről, gyengeségről és végtelen kiszolgáltatottságról beszél. [...] Hangjáték, mert a szöveg a főszereplő. Képvers, ami egy napot mesél el, a valóságból az álmok világa felé haladva. A kettő támasztja alá egymást, erősíti fel a másikat. A gyermeki és szülői éned érinti meg. Megszólít és válaszokat vár. Mindannyiunktól."

Tamara ars poeticája igazán figyelemre méltó, hiszen nála senki sem tudná jobban megfogalmazni a lényeget. Érdemes megidézni a gondolatait, amelyek mélyen tükrözik a művészet lényegét.

Mint szociális munkás, aki a gyermekvédelem területén tevékenykedik, elhivatottságomnak tartom, hogy bemutassam, milyen állapotban van a szociális szakma hazánkban. Fontosnak érzem, hogy rávilágítsak arra a rendszerre, amelybe azok a gyermekek kerülnek, akik családjukban különböző veszélyeknek vannak kitéve. Senki más nem tudja olyan hitelesen megosztani a tapasztalatait, mint azok a felnőtt gyermekek, akik maguk is átélték ezt a szociális rendszert. Ebből az indíttatásból született meg bennem a dokumentumfilm ötlete, amely szeretné bemutatni ezt a komplex és fontos témát.

Vállalom a felelősséget azokért a gyermekekért, akik az állam védelme alatt állnak.

Azokért a gyermekekért, akik a szerencse kegyeltjeiként boldog helyzetbe kerültek, és azokért is, akiknek elvették a biztonságos, örömteli gyermekéveiket. A traumák nem törölhetők el a múltból. Számtalan kicsi nő fel szeretet, megértés és támogatás nélkül. Ezzel a valósággal kell szembenéznie a szociális szakmának, valamint minden felnőtt magyar embernek, hiszen a jövőnk a gyermekeink kezében rejlik.

Ez a film reménysugarat kínál, hogy végre a gyerekek sorsa is reflektorfénybe kerül, akik a bántalmazó és felelőtlen gyermekvédelmi rendszer áldozataként kétségbeesetten küzdenek a kilátástalansággal.

Talán a még aktív szociális szféra elkötelezett tagjai is reménykedhetnek abban, hogy a küzdelem nem hiábavaló. Fontos, hogy bátran kiálljanak az igazságukért! Nem szabad tovább csendben maradniuk a gyerekek jövője érdekében!

A film végén csendben, szipogva ülünk, a másodlagos szégyen súlya nehezedik ránk. Mégis, a tehetetlenség érzése messze elkerül minket, még ha a szavak elakadtak is a torkunkban. A hallgatás nehéz, de valahol mélyen tudjuk, hogy ez a csend nem a reménytelenség jele, hanem egyfajta belső feldolgozás, ami megelőzi a kifejezést.

Itt van az alkotók névsora, hiszen érdemes megörökíteni nevüket és munkájukat:

Producer: Labovszky Tamara, rendező: Simo Lakatos Barna, operatőr: Mezei Zoltán, vágásért felelősek: Simo Lakatos Barna és Szigethy S. Eszter, aki emellett a narrátor szerepét is magára öltötte.

A sok önkéntes között felfedezhettük Bereményi Gézát, Erdős Virágot és Lovasi Andrást is, akik mindannyian hozzájárultak az esemény sikeréhez.

A filmet közösségi finanszírozásból utaztatják az országban, a legkisebb településtől a legnagyobb mozikig. A vetítések után minden alkalommal - szakmai moderátor által vezetett - interaktív találkozót tartanak a témában.

A következő alkalommal a budapesti Bem moziban élvezhetitek a filmet az alkotók jelenlétében 2025. február 23-án, most vasárnap 16:00-kor. A további vetítések időpontjait pedig itt találjátok meg.

Márciusban Budapesten kívül még Nógrádon, Verőcén, Szombathelyen és Zalaszántón találkozhattok velük, de akár ti is meghívhatjátok őket. Számukra ez nem munka, hanem misszió.

Képzeld el, milyen csodás lenne, ha az állami gondozásban élő gyerekek olyan emberek társaságában nőhetnének fel, akik a vágyaik és álmaik támogatására összpontosítanak, ahelyett, hogy újabb nehézségeket hoznának az életükbe.

Végezetül ajánlom figyelmetekbe ezt a Magyar Narancsban megjelent hosszú interjút, ami az alkotókkal készült, nagyon sok részlet kiderül belőle a filmről és a gyerekvédelem anomáliáiról is, csak egyetlen mondatot idézek belőle: