Afrikai gyökerek nyomában: izgalmas felfedezés a kora középkori Angliában Az utóbbi években végzett kutatások új fényt vetettek a kora középkori Anglia történetére, felfedve egy eddig ismeretlen kapcsolatot az afrikai kontinenssel. A régészek és történés

Az obszidiántükör rejtélyes nyomvonalán: egy valódi "műhely" bontogatta szárnyait Anatóliában.

Anglia déli vidékén két sírra bukkantak, melyek egy serdülő lány és egy fiatal férfi maradványait rejtik. Az egyik temetkezési hely a Kenti-félsziget Updown nevű településén található, míg a másik a dorseti Worth Matravers közelében helyezkedik el. E sírokat a 7. századra, a római uralom végét követő időszakra datálják, amikor az angolszász népek megkezdték letelepedésüket a Brit-szigeteken.

A kutatók DNS-vizsgálatot végeztek: öt személyt Updownból, tizennyolcat Worth Matraversből. A legtöbb ember észak-európai, brit vagy ír származású volt - kivéve két egyént. A 47-es számú updowni sírban nyugvó lány, valamint a worth matraversi fiatalember genetikai állománya egy teljesen más kontinensre mutatott: Afrikára.

Az Antiquity című folyóiratban megjelent két tanulmány alapján a fiatal generációk mitokondriális DNS-e, amely az anyai ági öröklődés nyomait őrzi, észak-európai gyökerekre utal. Ugyanakkor az autoszomális DNS-ük elemzése érdekes módon 20-40 százalékban szubszaharai afrikai eredetű mintázatot is felfedett.

Duncan Sayer, a Lancashire Egyetem történeti régésze és kutatótársai szerint "mindkét egyén genetikailag és földrajzilag sokszínű származású". Az elemzések alapján a lány DNS-ében fellelhető a mai joruba, mende, mandenka és esan népcsoportok genetikai nyomai, amelyek szoros kapcsolatot mutatnak.

Valószínűleg afrikai őseink vannak, akik gazdag kulturális örökséggel és hagyományokkal rendelkeztek.

A kutatók statisztikai modellezés révén megállapították, hogy mindkét egyén mögött valószínűleg egy-egy szubszaharai afrikai nagyszülő állhat. Ez a felfedezés arra enged következtetni, hogy származásuk a 6. század közepétől a 7. század elejéig terjedő időszakra nyúlik vissza, amikor bizonyos afrikai közösségek elhagyhatták a kontinenst.

Sayer szerint a genetikai nyomok "meglepőek, de egybeesnek" a fennmaradt történelmi és régészeti bizonyítékokkal, és újraírják a kora középkori Nagy-Britannia népességtörténetét.

Az, hogy mindkét fiatalt helyi temetőben, közösségi sírban helyezték örök nyugalomra, azt jelzi, hogy beilleszkedtek az őket körülvevő társadalomba. Az Updownban eltemetett lány mellett kést, kanalat, csontfésűt és egy frank-galliai eredetű díszes edényt találtak. A DNS-vizsgálat szerint több rokona is ugyanabban a temetőben nyugszik.

A Worth Matravers-i férfit egy idősebb férfi mellett, egy közös sírba temették el, noha genetikai kapcsolatuk nem igazolható.

Az Afrika és Európa közötti hosszú távú kapcsolatok gazdag történeti háttérrel rendelkeznek, amelyek az évszázadok során formálódtak. E két kontinens kapcsolatának mélységei a kereskedelemtől és a kulturális cserétől kezdve egészen a politikai együttműködésekig terjednek. A történelmi gyökerek, mint a gyarmatosítás és a migráció, alapvetően befolyásolták a mai viszonyokat. Manapság a két kontinens közötti együttműködés új dimenziókat ölt, hiszen a globális kihívások, mint a klímaváltozás, a gazdasági fejlődés és a migrációs válságok, közös megoldásokat követelnek meg. Az Afrikát és Európát összekötő partnerségek lehetőséget adnak arra, hogy tapasztalatokat osszanak meg és közös projekteket valósítsanak meg, amelyek elősegítik a fenntartható fejlődést és a társadalmi kohéziót. A jövőbeli kapcsolatok alakítása érdekében elengedhetetlen a párbeszéd erősítése és a kölcsönös megértés elősegítése, hiszen csak így lehet valódi és tartós együttműködést kialakítani a két kontinens között. Az ilyen jellegű partnerségek nem csupán gazdasági előnyöket hozhatnak, hanem hozzájárulhatnak a kulturális gazdagodáshoz és a közös jövő építéséhez is.

Tracy Prowse, a kanadai McMaster Egyetem bioarcheológusa a kutatást kommentálva kiemelte: a tanulmány jól illeszkedik a Római Birodalom idejéből ismert, Afrika és Európa közötti kapcsolatok sorába. Például a yorki elefántcsont karpereces hölgy esetében is felmerült észak-afrikai eredet.

Sayer azonban hangsúlyozza, hogy a római kori afrikai származású egyének és a most felfedezett 7. századi sírok között nincs közvetlen kapcsolat. Miután a vandálok 455-ben kifosztották Rómát, Észak-Afrikában létrehoztak egy királyságot, amelyet a Bizánci Birodalom 534-re visszafoglalt. "A 6. század közepén, körülbelül 533 és 535 között zajló események kulcsfontosságúak voltak az emberek vándorlásában" – tette hozzá Sayer.

A DNS-alapú kutatások forradalmasítják a történelmi nézőpontjainkat. A genetikai adatok segítségével egyre részletesebb és árnyaltabb képet nyerhetünk a kora középkori társadalmak sokszínűségéről. Az afrikai származású egyének jelenléte a 7. századi Angliában nem csupán meglepetést okoz, hanem mélyebb betekintést is nyújt abba, hogyan kapcsolódtak össze a kontinensek sorsai több mint ezer évvel ezelőtt. Ez a felfedezés kihívások elé állítja hagyományos nézeteinket, és új fényt vet a múltunkra.