Gerald Durrell, a lusta és alkoholra hajlamos természetbúvár, aki csupán az élővilág csodái iránt tanúsított érdeklődést, most már 100 éves lett. Élete során a világ minden táján felfedezte a természet titkait, miközben sajátos humorával és szenvedélyével

Nem szeretett tanulni, a családja is kaotikus volt és úgy igazán letelepedni soha nem is tudott.

Madarak, vadak, és rokonok; Családom és más állatfajták; Durrell neve szorosan összefonódik Rokonom, Rosy és számos gyerekkönyv, valamint film történetével. Ez a különc természetbúvár január 7-én ünnepelte volna 100. születésnapját, és éppen ezen a napon van halálának 30. évfordulója is. A kerek évfordulók apropóján a HVG is megemlékezett róla, hiszen sokat tett a zoológia világáért.

Az élete nem volt a legkönnyebb. Sokszor küzdött anyagi gondokkal, az alkoholt sosem tette le, és markáns véleménye miatt egy időre a brit állatkertek körében feketelistára került. Ennek ellenére élvezte azt, amit csinált, állandóan utazott, állatokat mentett és felnőttfejjel meg tudta alapítani a hőn vágyott állatkertjét is, ahol a kihaló állatfajok gondozására fektette a hangsúlyt.

Gyerekkorának körülményeit a könyveiből ismerhetjük meg. Abból is látszik, hogy a felnőtté váláshoz vezető út sem volt éppen a legegyszerűbb.

Indiától, Anglián át egészen Görögországig

Gerald Durrell, akit a család mindig csak Gerry-nek szólított, Dzsamsedpur városában jött világra, amely Kalkuttától csupán egy karnyújtásnyira helyezkedik el. Angol-ír származású családja már generációk óta él Brit Indiában, hiszen nemcsak a szülei, hanem még az egyik nagyapja is ezen a földön látta meg a napvilágot.

Tedd egyedivé a szövegedet: Apja útépítő mérnökként dolgozott, de a Durrell könyveiben alig találunk róla információt, hiszen Gerry sem ismerte igazán. Az apja akkor távozott az élők sorából, amikor Gerry még csak három éves volt, és négy gyermekét hagyta hátra: Margarettet, Lesliet és Lawrencet.

Lawrence, Larry a legidősebb testvér, az írói pályát választotta, illetve diplomata volt. Anyjához és öccséhez hasonlóan őt is kísértette az alkohol. A viselkedése sokszor megkeserítette a feleségei és gyerekei életét. Egyik lányát annyira az őrületbe kergette, hogy öngyilkos lett. Margaret, Gerry nővére, írt egy önéletrajzi könyvet, de ahogy az öccse leírásaiból megtudhattuk a szépségápolás érdekelte és könnyen befolyásolhatónak tartotta. Leslie volt talán a leggyakorlatiasabb mindük közül. Egy hibája volt csak, hogy a fegyverek megszállottja volt. Egyébként tőlem sem állt messze a művészet, ugyanis szeretett festeni.

Apjuk halála után a család úgy döntött, hogy visszatér Angliába. A testvérek különböző egyetemekre mentek, és ezáltal szétszéledtek, csupán Gerry maradt otthon édesanyjával, aki egyre inkább az alkoholhoz nyúlt, hogy elfeledje a fájdalmát. Az asszony próbálta biztosítani a legkisebb fiának a megfelelő oktatást, de sokáig nem tudta rávenni, hogy iskolába járjon. Végül magántanárokhoz fordult, abban bízva, hogy így sikerülhet megoldani Gerry tanulmányait.

1936-ban elérkezett az idő, amikor végleg búcsút intettek Anglia zord és szeszélyes időjárásának. A vágy, hogy egy napfényesebb és barátságosabb helyre költözzenek, mindennél erősebb lett. Így találták magukat a gyönyörű Korfu szigetén, ahol a természet gazdagsága és a kedvező klíma várta őket, hogy új életet kezdjenek.

Gerry sosem tapasztalta meg az iskolapadok világát, helyette magántanárok próbálták átadni neki a tudást, de az esélytelenség nyugalmával. A fiatal fiú érdeklődése azonban nem a könyvek és a tananyagok felé irányult, hanem inkább az állatok titokzatos birodalmára. Csak egyetlen személy volt, akitől valóban hajlandó volt tanulni: a természettudós Theodore Stephanides, aki képes volt felkelteni Gerry kíváncsiságát és szenvedélyét a természet iránt.

1939-ig, amikor hazatértek, számos ismeretet gyűjtöttek össze a korfui élővilágról. Számos állatot neveltek, ami nem minden családtagnak volt tetszésére. Azonban a megszerzett tudás és tapasztalat később rendkívül hasznosnak bizonyult számára. Élete ezen izgalmas szakasza hozta meg számára a legnagyobb anyagi sikert is, hiszen az életükről írt könyve a legnagyobb bestsellerként robbant be a köztudatba.

A szenvedélyes állatmentőből lett lusta író

A második világháború idején egy állatkereskedésben dolgozott, ahol sikerült kikerülnie a katonai szolgálatot egészségügyi indokokkal. Az iskolapadot azonban nem kereste, helyette Bournemouth környékén barangolt, felfedezve a természet csodáit. A háború végeztével a Whipsnade Állatkertben kapott gyakornoki állást, ahol különféle veszélyes feladatokra is vállalkozott. Akadt olyan alkalom, amikor egy afrikai bölényborjút kellett elválasztania az anyjától, vagy éppen egy dühöngő gnút kellett ketrecbe terelnie. Ezek a kihívások nem múltak el nyomtalanul, egyes feladatok során néhány csontja is eltört. Ekkoriban kezdett el mélyebben foglalkozni az állatfajok kihalásának aggasztó problémájával.

Első pillantásra nyilvánvalóvá vált, hogy kritikát fogalmazott meg az angol állatkertek hozzáállásával kapcsolatban, különösen a kihalás küszöbén álló állatfajok ügyében. Úgy vélte, hogy az intézmények nem folytatnak érdemi kutatásokat, és nem foglalkoznak a veszélyeztetett fajok problémáival, ráadásul a dolgozók szakmai felkészültsége is messze elmarad a kívánatostól. Az állatkertek számára csupán egy dolog számít: minél több állatot zsúfoljanak össze, hogy ezáltal több látogatót vonzhassanak.

A gondolat, hogy saját állatkertet alapítson, már régóta foglalkoztatta, de valóra váltása csak sok év múltán következett be. 1946-ban, amikor betöltötte a 21. életévét, végre hozzáfért az örökségéhez, amely a mai árfolyamok szerint körülbelül 80 millió forintnak felel meg. Ebből a jelentős összegből indította el első állatgyűjtő expedícióját, amely során nem tért haza üres kézzel. A visszahozott állatok egy részét eladta különböző állatkerteknek, de így sem tudta teljes mértékben fedezni az utazás költségeit; az örökségének jelentős része el is tűnt az expeditionális kaland során.

Több ilyen útja is volt, és nagyon hamar fogyott a pénze. Egyre többet kezdett inni, így a két szenvedély lassan csődbe döntötte. Közben meg is házasodott, 1949-ben egy manchesteri szállodatulajdonos lányát vette feleségül. Az apja Jacquiet végül kitagadta ezért, mivel úgy gondolta, hogy az alkoholista pénzszóró nem való a lányához, ő pedig az intései ellenére cselekedett. Durrell első felesége volt egyébként, aki rávette őt az írásra is. Ebből tudott a későbbiekben annyi pénzhez jutni, hogy tudja szponzorálni az útjait, később pedig az általa alapított állatkertet.

Éles kritikái következtében az angol állatkertekkel szemben hirtelen száműzötté vált, ami váratlan lökést adott írói karrierjének. Mielőtt azonban e pályára lépett volna, rádióműsorokban vállalt szerepléseket, ahol gondolatait és tapasztalatait osztotta meg a nagyközönséggel. Első regényét az első expedíciójának élményei alapján írta meg, amely nemcsak a kalandjait örökítette meg, hanem az őt körülvevő világ szépségeit és kihívásait is. A könyv bevételét egy újabb felfedezőútra fordította, ám ez a kaland sajnos balul sült el. Feleségével együtt, de az állatok többsége nélkül kellett Dél-Amerikából menekülniük, amikor egy államcsíny forgatta fel életüket.

1953 és 1956 között Durrellnek hat könyve jelent meg. Valamennyi jól fogyott, de a hatodik, a Családom és egyéb állatfajták olyan kirobbanó világsiker lett. Az ebből származó bevétel, és a könyvről készült filmek nyeresége esélyt adott arra, hogy megvalósíthassa az állatkerttel kapcsolatos álmait.

Miután sokáig kísérletezett a helyi önkormányzatokkal való megállapodásra, a brit fennhatóság alatt álló Jersey-szigeten, mely a francia szárazföld közelében helyezkedik el, rábukkant egy ideális földterületre, amely tökéletesen alkalmas egy állatkert létesítésére, és amelyet bérlés útján megszerezhetett.

Az állatkert kezdeti lakói, a harmadik kameruni expedíció eredményeként érkezett különlegességek, hosszú időn át a nővérem otthona körüli nyüzsgő életet élték. Ezt a különleges helyzetet örökíti meg az "Állatkert a poggyászomban" című könyv. A kis, egységes bournemouthi házak kertjei között megbújó, zűrzavaros világ sokak figyelmét felkeltette, és többen is kíváncsian látogatták meg ezt a színes és zajos helyet.

1959-ben, amikor az éppen Argentínában kószáló gazda távollétében megnyílt az állatkert, újra felütötte fejét az anyagi nehézség Durrellék életében. Mohón szippantotta magába a sok pénzt, amit Durrell a sikeres könyveivel - ekkor már mesés gyerekkönyvekkel is - és filmjeivel szerzett. Az ausztráliai és új-zélandi expedíciók során pedig már nem is állatok behozatala volt a fő cél, hanem kizárólag a filmforgatás élvezte a prioritást.

1963-ban megalakult a Jersey Wildlife Preservation Trust, amelyet 1999 óta Durrell Wildlife Conservation Trust néven ismerünk. A szervezet élén Durrell állt, aki alatt az állatkert gazdájává vált, és azóta is kulcsszerepet játszik a veszélyeztetett állatfajok megóvásában. David Attenborough szerint a Trust jelentősége messze túlmutat Durrell eredeti elképzelésein. A Durrell Trust emblémája a dodó, egy egyedülálló madárfaj, amely egykor Mauritiuson, az Indiai-óceán egyik szigetén élt, de sajnos a 17. századra kihalt.

Az idő múlásával Durrell édesanyja sajnálatos módon elhunyt, ami Gerry alkoholizmusának súlyosbodásához vezetett. A nehézségek miatt egyre többet ivott, és az állapota egyre aggasztóbbá vált. A Trust körüli pénzügyi problémák tovább súlyosbították a helyzetét, és a feleségével való viszonya is megromlott, ami végül 1979-es válásukhoz vezetett.

Egy korábbi adásvételi tranzakció eredményeként az állatkertjével kapcsolatos anyagi problémák átmenetileg megoldódtak. Ekkor újra házasságra lépett, és feleségül vette Lee McGeorg-ot, akivel az Egyesült Államokban végzett adománygyűjtő körútja során ismerkedett meg. Férje legnagyobb szenvedélyének, a zoológiának a jegyében osztoztak, hiszen Lee is ezen a területen dolgozott. Közösen jegyeztek egy újabb sikerkönyvet, amely Az amatőr természetbúvár címmel látott napvilágot, és hamarosan bestseller lett.

1982-ben Durrell elnyerte a Brit Birodalom legmagasabb kitüntetését, amely az angol lovagrend lovagjává avatta. E nagy megtiszteltetés azonban nem tartott sokáig, mivel hamarosan súlyos egészségügyi kihívásokkal kellett szembenéznie. Az alkoholizmusa következtében a májfunkciói súlyosan megsérültek, és mindkét csípőjébe protézist kellett beültetni. Ezen felül a köszvény okozta állandó fájdalmak is megnehezítették mindennapjait.

1994-ben súlyos diagnózist kapott: májrák és májzsugor nehezedett az életére. Márciusban elérkezett az a pillanat, amikor májátültetésre volt szüksége. Az útra whiskyvel próbálta oldani a feszültségét, és ennek következtében ittas állapotban érkezett a kórházba, de a műtétet ennek ellenére elvégezték. Az új májjal eltöltött hónapok során reménykedett a gyógyulásban, azonban sajnos csak tíz hónap örömet hozott számára. 1995. január 7-én végül vérmérgezés következtében távozott az élők sorából.

Az emlékét és nevét számos állatfaj viseli magán, míg első szobrát Magyarországon, a Miskolci Állatkertben avatták fel.