A Gázai övezet keresztény közössége az éjféli mise során a béke reményéért emelte fel imáit.
A Gázai övezetben zajló tragikus események, mint az izraeli bombázások és a népirtás eszközeként alkalmazott kiéheztetés, továbbra is sötét árnyékot vetnek a térségre. Az éjszaka folyamán, a Gázaváros Ez-Zejtún negyedében, egy kis számú palesztin római katolikus és más keresztény közösség gyűlt össze, hogy megemlékezzen a Megváltó születéséről. Ez a szentmise szomorúsággal telt, hiszen a hívek az imádságra és a csendes megemlékezésre összpontosítottak, figyelembe véve a 15 hónapja tartó háború keresztény áldozatait is – számolt be róla a WAFA Palesztin Hírügynökség és az AFP. A WAFA által rögzített felvételeken látható az éjféli mise, amely közben a templom felett izraeli harci repülők zaja hallatszott. A szertartás különlegessége abban rejlett, hogy a karácsonyi ünnep ezen formája csupán a szertartásra és az imádkozásra szorítkozott, mivel a résztvevők a háború következményeivel szembesültek. Az esemény keretében megemlékeztek az izraeli hadsereg által elhunyt körülbelül 20 gázai keresztény polgárról is. Gabriel Romanelli plébános szentbeszédében név szerint említette azt az idős katolikus asszonyt és lányát, akiket 2023. december 16-án egy izraeli mesterlövész ölt meg a Szent Család-templom udvarán. A plébános figyelmeztetett arra is, hogy a megszálló erők 2023. október 19-én szándékosan támadták meg a Szent Porfíriosz görög ortodox templomot, amelynek következtében 18 polgári személy vesztette életét. E szörnyű események közepette a közösség összegyűlt, hogy együtt imádkozzanak és emlékezzenek a szenvedők fájdalmára.
Gabriel Romanelli atya az éjféli misét vezeti Gázaváros szívében (fotó: AFP). Az AFP tudósítója szintén részt vett az ünnepi szertartáson, és beszámolójában a következőket osztotta meg:
Több száz, különböző felekezetű Gázai övezetbeli keresztény gyűlt egybe kedden este a háború sújtotta gázavárosbeli Szent Család-templománál, és imádkoztak a palesztin területek nagy részét pusztító háború befejezéséért. De ezúttal eltűntek a csillogó fények, az ünnepi díszek és a templom előtt magasba tornyosuló karácsonyfa, amely korábban évtizedek óta díszítette Gázavárost. Az egykor az ünnep hangulatát sugárzó Ismeretlen Katona tere most romokban hever, törmelékké változtatták a könyörtelen izraeli légicsapások. A keresztény hívek azonban romok között még akkor is vigaszt kerestek, miközben a parti sávon tovább dúltak a harcok.
A Gázai övezet szívében található Szent Család Római Katolikus Templom (كنيسة العائلة المقدسة) az egyetlen latin szertartású templom, amely ezen a 2,5 milliós területen áll. A templom előtt, több mint egy évvel ezelőtt, amikor még nem dúlt a szörnyű izraeli népirtás, körülbelül 3000 keresztény vallású palesztin élt itt. E közösségben csupán 200 katolikus volt, a többiek többsége a görög ortodox egyház híve. A templom plébánosa, Gabriel Romanelli atya, aki Argentínából származik, vezeti a hívőket. A katolikus egyház a népirtás előtt iskolákat és orvosi klinikát működtetett, szolgálva e kis közösség igényeit. Az ősz óta tartó erőszak következtében sokan elhagyták a templomot és a közösséget, míg a maradók közül többen megsebesültek, vagy tragikus módon életüket vesztették. A templom és a hívők helyzete a változó politikai és társadalmi környezetben rendkívül bizonytalan.
Az éjféli mise résztvevői a Szent Család-templomban gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék az ünnep szellemét (fotó: WAFA). Az izraeli légierő már a 2014 nyarán végrehajtott "szilárd sziklaszirt" nevű hadművelet keretében is csapást mért a gázai Szent Család katolikus templomhoz tartozó lakóépületekre. Ennek következményeként az ott élő egyházi személyzet és az alkalmazottak kénytelenek voltak menekülttáborokba költözni, hogy elkerüljék a veszélyt.
Hívek gyűltek össze az éjféli mise után a Szent Család-templom előtt. A közelmúltban, a zsidók által "vaskardok háborújának" nevezett erőszakhullám során, 2023. december 16-án tragikus esemény történt: az izraeli hadsereg egyik mesterlövésze a templom udvarán agyonlőtte Náhidá Antón nevű idős asszonyt, akit terrorista kinézetűnek bélyegeztek, valamint a menekülésében segédkező leányát, Számr Kemál Antónt. Az aljas gyilkosság ellen Ferenc pápa és számos európai vezető politikai személyiség tiltakozott, azonban a háborúellenes és békeközvetítőként ismert Orbán Viktor hallgatott. A gyilkos események sorozata ezzel nem ért véget: 2024. július 7-én az izraeli légierő bombatámadást indított a Rózsafüzér nővérek által üzemeltetett Szent Családtemplom iskolaépülete ellen, amely során négy, menedéket kereső ember vesztette életét.
A tavaly decemberben agyonlőtt Náhidá Antón a Szent Család-templomban (fotó: vaticannews.va) A tegnapi éjféli mise után az AFP megszólaltatta Kemál Dzsamíl Antónt, akinek a feleségét, Náhidát és a lányát, Számret 2023. december 16-án itt, a Szent Család-templom udvarán agyonlőtte egy izraeli mesterlövész. Az idős férfi a többi között ezt mondta:
Fohászkodunk a béke eljöveteléért, a háborúk végére, és azért, hogy minden ember nyugalomban és biztonságban élvezhesse az életét.
Hering J. - Kuruc.info